Interjú dr. Anderco József orvosfilozófussal
Mikor „kiszemelt” riportalanyomtól megkérdeztem, hajlandó-e hivatásán kívüli tevékenységével kapcsolatosan interjút adni a BÚSz-nak, nem utasított vissza, csak szabadkozva megjegyezte: nem hinné, hogy bárkit is érdekelne az ő életfilozófiája. Nem mondhattam erre mást, mint azt, hogy azért ne vegyen rá mérget…
Dr. Anderco Józsefet mindenki ismeri Szinérváralján. Nem csoda, hiszen 1961 óta dolgozik orvosként városunkban. Miután nyugdíjba vonult, magánrendelőt nyitott. A betegek bizalommal fordulnak hozzá, mert tudják, hogy nagy szaktudással és tapasztalattal rendelkezik, főleg a gyermekgyógyászat területén. Személy szerint diagnosztizáló képességét csodálom.
Azt viszont már kevesebben tudják róla, hogy nemcsak orvosként törekszik az alaposságra, hanem egyéb irányú tevékenységeiben is. Kevésbé közismert például az, hogy a rendelő előszobájában található fafaragások a doktor úr keze munkája. Vagy az, hogy képzett filozófusokat megszégyenítő otthonossággal mozog a gondolatíság, a szellemi értékek, a megismerés tudományának a világában.
Az inkább monológnak minõsíthetõ beszélgetést Anderco doktor az erdélyi arisztokrácia hibáinak a felvázolásával indította, egy „A Hét”-ben megjelent, Bánffy Miklósról szóló cikk kapcsán.
– Az erdélyi arisztokraták könnyelműen elmulatták vagyonukat. Maga Nicolae Iorga is beismerte, hogy a románok szabályosan felvásárolták Erdélyt a magyaroktól. Legtalálóbban Bánffy Miklós ír a mi helyzetünkről. Trilógiájának első kötete, a „Megszámláltattál…”, a Szinérváraljáról 1944-ben elmenekült Mándy család kastélyának könyvtárában is fellelhető volt. Rengeteg értékes könyv maradt akkor a kastélyban. Sajnos, mára már se a kastély, se a könyvtár nincs meg… Ha figyelembe vesszük O. Sprengler spirál-elméletét, mely szerint a kultúra, az emberi gondolkodás folyton megismétli önmagát, rájöhetünk, hogy nem sokat tanultunk a múltból.
Az orvosoknál szinte „betegség” a művészetek iránti vonzalom. Anderco doktor ezt azzal magyarázza, hogy az orvosok általában megengedhetik maguknak azt, hogy műtárgyakat vásároljanak. Nos, ezt nem vonom kétségbe, de szerintem az anyagi lehetőség csupán a jelenség elősegítőjeként jöhet számításba, s nem okozójaként. Annál is inkább, mivel sok ismert orvos-költő, orvos-író is van. De ezt inkább nem firtatom, mert a szerénység ellen nincs orvosság.
– Hogyan lesz egy orvosból képzőmûvész, filozófus, vagy inkább fordítva: hogyan lesz egy képzőművészből, filozófusból orvos?
– Ami a fafaragást illeti, azzal szoktam kikapcsolódni. Igaz, nem marad sok időm szobrászkodni. A filozófiával szakmai megfontolásokból kezdtem el foglalkozni, ugyanis az orvos nem tudja addig megérteni a beteget, amíg a gondolkodás mechanizmusát meg nem fejti. Eddig még senkinek sem sikerült feltérképeznie az emberi gondolkodást. Nincs kielégítő válasz arra a kérdésre, hogy: mi a gondolkodás? Ezt az is hátráltatja, hogy határterületről van szó: az orvos nem ért a filozófiához, a filozófus pedig az orvostudományhoz. A gondolkodás feltérképezése rengeteg munkát igényel, amit egy ember nem képes elvégezni. Száz ember összehangolt munkája sem lenne sok a cél eléréséhez. Heidegger például 60 kötetet írt a „vagyok”-ról, mégsem sikerült a témát kimerítenie. Elég, ha megemlítem M. Eliadet, aki az emberi gondolkodást egy labirintushoz hasonlította. Rengeteget írt erről. Az a bizonyos labirintus minden embernél más kombinációként jelentkezik. Nincs két egyforma labirintus. A gondolkodásra nem lehet sablonokat „gyártani”. Az ember empirikusan ismeri meg saját gondolkodásást. Tanulni annyit jelent, mint saját labirintusunkban haladni.
– Meddig jutott el a kutatásban?
– Írtam egy 580 oldalas orvosfilozófiai munkát. Aki azt elolvassa és meg is érti, azzal el lehet kezdeni egy beszélgetést a témáról. Sajnos, nem igazán értette még meg senki eddig. Talán azért, mert teljesen új felfogásban próbáltam az emberi gondolkodás alapjait megmagyarázni. Hogy jó utat választottam-e, azt nem tudhatom. Talán csak évek múlva fog kiderülni. Tulajdonképpen államvizsga-dolgozatomat folytattam, másképpen elgondolva… A gondolkodás mechanizmusának a megismerésével a betegeken szeretnék segíteni. Főleg azokat a betegeket célzom meg, akik el szertenék mondani panaszukat, de nem tudják kifejezni magukat. A funkcionális zavarok érdekelnek. Egy egyszerű kísérlettel lehet ezt modellezni: adva van egy 20cm széles, 10 m hosszú gerenda. Ha letesszük a földre, bárki könnyedén végigsétál rajta. Ha kisebb magasságokra helyezzük a gerendát, az sem jelent különösebb kihívást senki számára. Ha viszont tíz méteres magasságba rakjuk azt, akkor már nem sokan fognak vállalkozni arra, hogy végigsétáljanak rajta. Pedig meg tudná az ember tenni… Már Platón is megmondta, hogy nem tudhatunk meg az emberről lényeges dolgokat, ha előbb nem ismerjük meg a világot, amelyben az él. Kutatásaim során, a gondolkodás feltérképezéséhez szükséges biológiai kategóriákat rendszereztem újra (más következtetéseket vonva le), valamint az ösztön-affektivitás renszerét (beleértve az érzelmi életet is) dolgoztam ki. Négy kategóriára osztottam a gondolatokat (ezeknek német nyelvű megfelelőt is találtam): első az „élet”-gondolat, második az „akarat”-gondolat, Harmadik a „törvény”-gondolat, negyedik az „érzelem”-gondolat. A legalacsonyabb, mondhatni, vegetatív-szint az „élet”-gondolat. A Nobel-díjas orvos, Ramon Y. Cajal szerint a gondolkodás ösztönös. Figyelembe véve ezt, az „élet”-gondolat magába foglalja mindazt, amit az ember átél. Ezzel szemben, a „törvény”-gondolat a megtanult dolgokat öleli fel. Freud és Jung is kutatták már a gondolkodás legalacsonyabb szintjét. Jung például, a múltban, az alkimisták segítségével kereste a válaszokat… A gondolkodás feltérképezésénél azt is figyelembe kell venni, hogy nyelvi akadályok is gördülhetnek az átfogó, akár száz filozófust is foglalkoztató munkacsoport tevékenysége elé. Noica is megmondta, hogy filozofálni csak németül vagy régi görög nyelven lehet. Azt viszont már Kazinczy is felismerte, hogy a magyar nyelv megfelelő ilyen szempontból, mert hasonlít a német nyelvhez. Viszont egy hasonló méretű kutatógárdát nagyon nehéz összehozni, összekovácsolni. Ily módon a gondolkodás feltérképezése is labirintusban van. A kérdés az: meg fogjuk-e találni a kiutat?
Anderco doktor nevével többször találkozhatott már az olvasó a hazai román és magyar nyelvű újságokban. Jelent már meg több versfordítása, esszéje, cikke. Az 50-es években az újságíró szakma vonzáskörébe került:
– Érettségi után, a Scînteia Házba, az akkori Előré-hez mentem, de mivel apám pont akkor kuláknak számított, hazaküldtek. Abban az időben rendezték meg a Világifjúsági Találkozót (VIT), nem emlékszem pontosan, hogy hányadik. Hirdettek pályázatot, magam is beneveztem, s nyertem. 200 lejt kaptam. Elég sok pénznek számított a pénzváltás utáni időszakban. Csakhogy a káderes felfigyelt a nevemre az Utunkban. Ma már azt mondhatom, hogy szerencsémre. Így kerültem be az orvosira. Egyetemi éveim alatt olyan emberekkel találkozhattam, mint Tamási Áron és Groza Péter. Kevesen tudják, hogy Groza helyesebben beszélt magyarul, mint sok magyar nemzetiségű ember, s hogy – bár furcsán hangzik – bankár és üzletember volt, mielőtt kommunista miniszter lett. 1956-ban került sor az 50 éves érettségi találkozójukra, amelyen magam is részt vettem. A találkozó érdekessége az volt, hogy Groza kivétette a börtönből vagy tíz osztálytársát, akik ’56-os „ellenforradalmárként” voltak rács mögött Magyarországon. Köztük volt Nagybaconi Nagy Vilmos is. A találkozó után közösen végigjárták Erdélyt, majd a „bűnözők” visszakerültek a börtönbe. Ez merész tettnek számított akkoriban.
– Mi a véleménye az írott és az elektronikus sajtó viszonyáról? Halálra van-e ítélve a nyomtatott sajtó?
– Nem hiszem, hogy az elektronikus sajtó meg fogja ölni a nyomtatott sajtót. Az elsőnél a gyorsaságon van a hangsúly, nem a gondolkodáson, a stíluson. Az internettel nem tud fejlõdni a gondolkodás. Éppen ezért, szerintem, könyvekre is szükség lesz. s hogy visszakanyarodjak az elején mondottakhoz, véleményem szerint jelen pillanatban az erdélyi gondolkodást legjobban visszadó könyveket a G. Liiceanu által irányított „Humanitas” adja ki.
– Ön szervezője és házigazdája volt a szinérváraljai értelmiségi körnek. Hogyan összegezné tapasztalatait?
– A találkozókra pont úgy fel kellett készülni, mint egy tanárnak az órákra. A felvetésre kerülő témákat vázlatszerűen ki kellett dolgozni ahhoz, hogy működjön a dolog. Mert magától semmi sem működik. Mivel a meghívottak nem mindig vették a fáradtságot, hogy vitaindítót készítsenek, én meg belefáradtam egyedül csinálni mindent, abbamaradt az egész. Azért nem mondanám azt, hogy értelmetlen volt az a néhány hónapos agytorna. Jelenleg a katolikus értelmiségi kör gondolata foglalkoztat. Mert a saját labirintusunkban való haladás nem szabad öncélú legyen.
A hosszúra sikeredett beszélgetés minden témáját szinte lehetetlen egy ilyen rövid interjúba foglalni. Hiszen sok minden szóba került még: az irodalom (Székely János, Wass Albert, Ady Endre, Áprily Lajos, Radnóti Miklós), az iraki háború, a nagybányai festőiskola, és még sorolhatnám. Mind olyan téma, amelyik külön-külön is megérdemelne egy misét. Ez is Anderco doktor jellemzi: filozófiával foglalkozó emberhez illően, enciklopédikus tudás birtokosa. Tudását, tapasztalatát pedig mérnöki precizitással, alapossággal rendszerezi, használja fel arra, hogy elérje célját.
Nevezetesen: hogy hivatását szolgálva kiutat találjon a labirintusból.
(Tamási Attila, Bányavidéki Új Szó, 2003……….)