15.7 C
Baia Mare
kedd, 2023 szeptember 26.

Magyarország 50 beteget vesz át Romániától intenzív ellátásra

Magyarország segít Romániának, és 50 koronavírusos beteget vesz át intenzív ellátásra, idézte a Reuters Szijjártó Péter szerdai bejelentését.

Bukarest, október 13. /Agerpres/ – Magyarország segít Romániának, és 50 koronavírusos beteget vesz át intenzív ellátásra, idézte a Reuters Szijjártó Péter szerdai bejelentését.

A magyar külügyminiszter tájékoztatása szerint az 50 romániai beteg kezelését két magyarországi kórház veszi át. A segítségnyújtás logisztikai részleteiről a későbbiekben egyeztetnek a felek – tette hozzá Szijjártó.

Az MTI szerint a külügyminiszter pontosította azt is, hogy a romániai betegeket a debreceni és a szegedi kórházban kezelik majd, és kiemelte a „rendkívül komoly kihívásokat”, amelyekkel Romániának meg kell küzdenie a járványhelyzet súlyosbodása miatt.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy a magyar kormány folyamatosan egyeztet Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel és Cseke Attila egészségügyi miniszterrel abban a kérdésben, hogy Magyarország miként tudna segítséget nyújtani Romániának ebben a rendkívül nehéz helyzetben.

AGERPRES/ (RO – szerző: Sorin POPESCU, szerkesztő: Gabriela IONESCU, HU – szerkesztő: CSEKE Péter)

- Advertisement -spot_img

Még több

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

- Reklám -spot_img

Máramaros megyei hírek