Ajánló
Szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen megadatott nekem, hogy mindkét egykori magyar nyelv és irodalom szakos tanárommal évek múltán együtt dolgozhassam. Egyikük, Boczor József, aki egyébként második tanáromnak is tanára volt, tehát halmozottan felelős ,,gaztetteimért”, sajnos már nincs az élők sorában. Cikkei, jegyzetei, írásai azonban mindig itt lesznek nekünk út- és iránymutatóknak, hogy soha ne tévedjünk el az élet labirintusában. Tudhatott valamit Boczor tanár úr, ha több tanítványának is sikerült átadnia a magyar nyelv és irodalom, a betűk iránti szeretetét. Emlékszem, annak idején nem sokat vesződtem a tanulással, de azok a tantárgyak, amelyek érdekeltek, szinte maguktól belém ivódtak. Az egyik nyelvtan órán megejtett feleletem végén kaptam egy kilencest a tanár úrtól, aki a szünetben megjegyezte: ,,Látod, ha öt perccel többet tanultál volna, tízest vihettél volna haza”. Szegény tanár úr nem tudta, hogy tulajdonképpen egy percet sem nyelvtanoztam otthon, amit tudtam, az mind az órán ragadt rám, mint mézzel bekent labdára a kosz.
Ugyancsak Boczor tanár úr idején volt egy jó-rossz szokásom: a hosszú és a rövid ékezetek között úgy tettem rendet írás során, hogy a pontok helyett parányi köröcskéket rajzoltam, s ezáltal egyértelművé vált a szándékom. Ami tetszett Boczor tanár úrnak, az nem tetszett Farkas Imre tanár úrnak… Talán ez utóbbinak volt igaza, de ezt én akkor nem akartam beismerni.
E könyv szerzője, második magyar nyelv és irodalom szakos tanárom, Farkas Imre talán elnézi nekem, hogy a saját kötete ajánlójában ilyen hosszasan ismertettem látszólag ide nem tartozó emlékeket. Mi több, szinte biztos vagyok benne, hogy Farkas tanár úr is szívesen megemlékezik egykori tanáráról.
Farkas Imre annak idején rendszeresen ellátott minket, gimnazistákat olvasnivalóval, hiszen tekintélyes könyvtára volt otthon. Emlékszem, egy könyvet azonban nem sikerült megszereznie, méghozzá Beke György: Boltívek teherbírása című művelődéstörténeti szociográfiájának az első kötetét. Nekem sikerült megvásárolnom azt, még mielőtt (a nyolcvanas évek közepén) megjelenése után röviddel bezúzatta volna a hatalom. Büszke is voltam szerzeményemre, olyannyira, hogy még Farkas tanár úr kérésének sem tettem eleget, aki szerette volna megvásárolni tőlem a könyvritkaságot. Azóta is szégyenérzet tölt el, ha arra az epizódra gondolok. De aztán mindig megnyugtatom magamat, hogy erről, mármint a könyvekhez való ragaszkodásomról is ő tehet. No meg persze Boczor tanár úr…
Tollforgató embert talán nem is érhet nagyobb megtiszteltetés, mint az, hogy egykori mesterei (nyugodtan nevezhetem így iránymutató tanáraimat) méltónak tartsák őt arra, hogy közös munkákhoz is nevüket adják. Így történt ez Farkas Imre esetében is, aki néhány éve felvetette, hogy rukkoljunk elő egy közös interjúkötettel, s persze én gondolkodás nélkül elfogadtam az ajánlatot. A kötet aztán meg is jelent.
Most a tanár úron a sor, hogy saját gondolatait, iránymutatásait egy önálló kötetben ossza meg ,,tanítványaival”. Igen, ,,tanítványaival”, hiszen valamilyen szinten a tollforgató embernek is vannak ,,tanítványai”, mivel az írott szónak emberformáló ereje van. Annál inkább igaz ez a jelen kötetre, hiszen a szerző bevallása szerint az ,,a személyiségfejlesztő könyvek családjába tartozik, amelyekben a szerzők arra törekszenek, hogy segítsék az olvasót emberi személyiségében jobbá válni”.
Ilyen felvezetés után talán nyilvánvaló, hogy számomra ez a kötet találkozás. Találkozás a múlttal, a jelennel, de legfőképpen a jövővel, mivel a Vigyázz, hogyan gondolkodol! című kötet inkább a jövőbe tekint, a jövőre nézve ad iránymutatásokat számunkra. Olyan iránymutatásokat, amelyeket követhetünk, vagy nem. Miénk a döntés. Még akkor is, ha úgy határozunk, hogy nem kívánunk élni a felkínált lehetőséggel, ez a könyv egészen biztosan nem árthat, csak használhat személyiségünk fejlődésében. Azonban, ha megszívleljük a jegyzetek sorai közé bújtatott igazságokat, és azok szerint próbálunk meg élni, általuk mindenképpen személyi fejlődésünk egy felsőbb szakaszába kerülhetünk. Egy olyan tudatosságtól vezérelt szakaszába, amit maga a szerző is megtapasztalt élete folyamán. A jelen kötet olvasása során egyébként erről is képet alkothat a figyelmes olvasó.
Persze, Farkas Imre nem vetkőzheti le magáról tanár mivoltát, ezért minden egyes jegyzet végén kérdést tesz fel a ,,tanítványainak”, s amolyan házi feladatot is ad nekik. Ez a fajta hozzáállás, vagy inkább szerkezeti felépítés igen szerencsés, főleg ebben az esetben, hiszen remekül szolgálja a kötet mondanivalójának az olvasóban való továbburjánzását, céljának a kibontakozását.
Összegezve: egy olyan kötetet tart kezében a kedves Olvasó, amelynek a szerzője nem bort iszik és vizet prédikál. Farkas Imre saját magán kísérletezte, tapasztalta ki mindazt, amit ebben a gyűjteményben örök érvényű alapigazságok formájában kikristályosított. Saját életével példázhatja, hogy a pozitív gondolkodás, a dolgokhoz való nyitott hozzáállás nem csak meddő dogma, hanem igenis egy életképes, működő és mindenki által elsajátítható életfilozófia.
A puding próbája az evés – tartja a mondás. Itt a lehetőség tehát a kedves Olvasó számára, hogy lelki ízlelőbimbóival megízlelje ezt a fajta világlátást is. Forgassa e kötet lapjait ugyanolyan szeretettel és nyitottsággal, mint amilyennel szerzője írta, és akkor minden bizonnyal a hasznára válik, semmiféle kellemetlen mellékhatása nem lesz az életére nézve.
Tamási Attila
A kötet többek között kapható a Bányavidéki Új Szó szerkesztőségében, illetve a szerzőnél (0722346882), 40 lejes áron.