Bányavidéken a bányászat volt a gazdasági és társadalmi fejlődés fő meghatározója. Egész települések egyetlen iparága az ásványkincsek kiaknázása volt. A bányák bezárása kihatott a helyi közösségekre, egy egész generáció mindennapi életére, akik a bányászatból vagy kapcsolódó tevékenységekből kerestek megélhetést. Ezzel összefüggésben a Nagybányai Victor Gorduza Megyei Ásványtani Múzeum partnereivel és a társfinanszírozó (Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága) támogatásával úgy vélte, hogy a földalatti munkások kollektív emlékezete a kulturális örökség része. Ebből az elgondolásból egy kulturális tervet indítottak „Az égbolt nélküli világban” címmel, melyben elvileg egy archívumot hoznak létre a bányászok életének tanúságtételeiből.
Ily módon megpróbálták megmenteni legalább egy részét annak, ami a közösség identitását határozta meg évszázadokon át.
Az Ásványtani Múzeum képviselői felkeresték azokat az embereket, akik a bányászatból keresték kenyerüket.
„Mit jelentett számodra a bányászat?” kérdésre az alábbi válaszok érkeztek:
S.I.: Azok az emberek, akik korábban a bányában dolgoztak, azt mondták, hogy ha egyszer belépsz a bányába, és megérzed a bányát, nem adod fel. Voltak ingadozások is, nálunk is, például voltak akik elmentek, de pár hónap vagy egy év múlva újra megjelentek és visszajöttek dolgozni.
P.S .: Nos, nyilván ez volt az életem, ez volt a lét, a megélhetés eszköze, ez a munka hozta a legnagyobb örömet. Amikor idősebb vagy, az elégedettség már nem olyan, mint fiatalabb korodban. Paradoxnak tűnik, amit mondok, de ez így van: fiatalon élvezed az élet kiváltságait, az életkor előrehaladtával már elkezded mérlegelni, és ez nem jó. Igen, kétségtelenül a bányászat volt az életem, és meggyőződésem, hogy szép a bányászélet.
DG .: Nos, fizetésért mentem… pénzért. Hogy jobban el tudjam tartani a családot. Másért nem is volt amiért lemenjél a mélybe. Igen, a fizetések máshól alacsonyok voltak, feleakkorák voltak, mint a bányába. És ez volt az, ami vonzott.
D.D .: Volt az az elégedettség érzése, hogy egy igen nehéz területen dolgozom, és igen, szép volt. Veszélyes volt, nehéz, de miután megszoktam… most hiányzik valahogy. Visszamennék oda még ebben a korban is… Szóval kellemes érzés volt…
B.L .: Azt hiszem, ezzel születtem a bányászattal. Semmi más nem tetszett. Mintha tegnap történt volna, és talán, amíg élek, a bányászatra fogok gondolni…
S.E .: Sokat jelentett, sok áldozatot, beleértve a személyeseket is. Szóval nem akarok senkit hibáztatni, ez a munka áldozat is követelt. De bekapcsolódtam ebbe, és nagyon elhivatott lettem a szakma iránt. A családomat is elhanyagoltam és ennek köszönhetően csak 39 évesen lett gyerekem. De tetszett, nagyon kötődtem ehhez a tevékenységhez, lelkileg és fizikailag is.
D.N.: Az életem volt. Életem 25 legszebb éve. 25 éves koromtól majdnem 50 éves koromig dolgoztam a Zazar bányába. Mondhatom, bizonyos időszakokban akár napi 10-12 órát is a bányában voltam, a föld alatt, a felszínen, vagy a mentőállomáson. Tehát az 50 évből 25 évet a Zazar bányában töltöttem, és nem sajnálom, nem… Gyönyörű évek voltak, munkával töltött évek. Képes voltam, eltartartani a családomat, nevelhettem gyermekemet, jó iskolát biztosíthattam neki, támogathattam szakmai teljesítményében.
S.N.: Nos, mi? Először is, hogy megkeressem a kenyerem, és hogy megélhetést biztosítsak magamnak és a családomnak, és nyugdíjba menjek. Így van, egy pragmatikus rendszerben. Természetesen voltak elégedettségek is. De sajnos a bányászat összeomlásával mind lemaradtak, senki nem figyel rájuk…
B.T .: Az élet iskolája. Röviden: az élet iskolája, mert a bányászat, azt mondom, „a bánya az bánya”. Ez volt az élet iskolája, ahol emberekkel éltél és dolgoztál, egy nagyon veszélyes és nagyon káros környezetben.
M.D .: Számomra ez egy új szakmában való elindulást jelentett, amit útközben is szerettem. De a mesteriskolába kerülve egyre jobban kötődtem ehhez a szakmához, mert megtanultam néhány olyan dolgot, amit bányászként nem ismertem részletesen. Aztán miután odaértem, természetesen dolgoztam. Nagy elégtétel volt számomra.
V.C .: Hogy is mondjam, amikor befejeztem az egyetemet, nem volt tapasztalatom a vezetésben, az emberekkel való foglalkozásban, és ezt ott tanultam meg. Tehát itt, a bányában tanultam meg a szervezőmunkát és az emberekkel való munkát. Ráadásul nagyszerű technikai vívmányaim voltak.
C.V.: Nem tudom pontosan meghatározni, mondjuk a tapasztalat, az megkeményít. Azt mondom, hogy megkönnyíti az életedet. És öröm, mit mondjak. Azt hiszem, rájöttem, a bányászat bezárása után rájöttem, hogy ez életem öröme. És ha ismét pályát kellene válasszak, és a bányászat működne, én ezt a munkát választanám.
C.S .: Még ha nehéz munka is, ezt a munkát azért választottad, mert szereted. És még ha a tényleges munkakörülmények nem is túl kedvezőek, nem is a legkívánatosabbak, meg lehet szokni.
Pongracz Panni
[…] A Nagybányai Victor Gorduza Megyei Ásványtani Múzeum, mentené, ami még menthető – szemelvé… […]