10.7 C
Baia Mare
hétfő, 2024 október 07.
spot_img

Arafat: egyértelműen csökkentek a fertőzési számok az utóbbi héten

spot_img

Raed Arafat, az országos katasztrófavédelem vezetője arról tájékoztatott pénteken, hogy a SARS-CoV-2-megfertőződések száma egyértelműen csökken, de az intenzív terápiás osztályokon a csökkenés már nem ennyire szembeszökő. 

November 5-én 8268 új esetet regisztráltak, november 12-én 4844-et, ezen a téren tehát egyértelmű a csökkenés. Az intenzív terápiás osztályokon ápolt betegek száma november 5-én 1877 volt, november 12-én 1733, vagyis a súlyos állapotú betegek száma esetében egyelőre nem olyan látványos a csökkenés, mint a fertőzések esetében, erre még legalább 2-3 hetet kell várni – vélekedett Arafat péntek délutáni sajtótájékoztatóján. 

A halálozások esetében is csökkenő tendencia figyelhető meg, de továbbra is magas a Covid-19-ben elhunytak napi száma – tette hozzá a katasztrófavédelem vezetője. 

Az országos közegészségügyi intézet adatai szerint november 1. és 7. között a Covid-halálesetek 90,2%-a oltatlan személyeknél következett be. Ugyanebben a periódusban az igazolt fertőzési esetek 69,7%-át oltatlanok körében mutatták ki. 

A járvány kezdete óta a Covid-19 halálos áldozatainak 85,8%-a 60 év fölötti személy volt – mondta még Raed Arafat. 


AGERPRES/(RO – szerző: Daniel Alexandru FLOREA, szerkesztő: Florin MARIN, HU – szerkesztő: TOFÁN Imola)

spot_img
- Advertisement -spot_img

Még több

- Reklám -spot_img

Máramaros megyei hírek