– Villáminterjú Oravecz Csongor-Vilmossal, a Nagybánya Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács elnökével –
Facebook bejegyzésben jelentette be Oravecz Csongor-Vilmos, hogy ismét megpályázná a Nagybánya Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács (NTIET) elnöki tisztségét. A jelenleg is általa vezetett szervezet tisztújító küldöttgyűlésére november 27-én kerül sor. Ennek apropóján kérdeztük az ifjú jelöltet.
– Elöljáróban mondanál néhány szót eddigi tevékenységedről?
– Az önkéntesi munkát ifjúsági szervezetben kezdtem, 2014-ben, a ,,Németh László” Elméleti Líceum Diáktanácsában. Hamar rájöttem arra, hogy szeretek emberekkel dolgozni, aktív munkát végezni a közösségben. Annyira megtetszett nekem ez a munka, hogy a következő évben megpályáztam és el is nyertem a tanács elnöki tisztségét.
– Innen nyilván egyenes út vezetett a Nagybánya Területi Ifjúsági Egyeztető Tanácshoz…
– Mondhatni, igen. 2019 óta vezetem a Nagybánya Területi Ifjúsági Egyeztető Tanácsot és úgy érzem, az utóbbi két év volt az eddigi legsikeresebb két éve a szervezetnek. 2019-ben az elsődleges cél az volt, hogy összekössük a megyében működő ifjúsági szervezeteket, és próbáljunk meg együtt gondolkodni, hidat vonni a különböző településeken ténykedő ifjúsági szervezetek közé. Ugyanakkor fontosnak tartottam azt is, hogy megismertessem a fiatalokkal a Nagybánya Területi Ifjúsági Egyeztető Tanácsot, mint szervezetet. Az NTIET egy ernyőszervezet, amelyik maga alá vonja a megyében működő ifjúsági szervezeteket. Persze, ezen még lehet csiszolni, de úgy érzem, léptünk egyet előre.
– Milyen programokat szerveztetek az elmúlt két év alatt?
– 2019 és 2021 között rengeteg programot sikerült megvalósítsunk közösen. Ezek közül csak a legfontosabbakat említeném meg: a Magam Adom véradási akciót, amit idén másodjára szervezünk meg és a befolyó összeget jótékony célra ajánljuk fel; az Elsősegélyképzést Szamosardón és Nagybányán, az egész megyére kiterjesztett Beerpong bajnokságot, a szemétszedési akciót a megye több magyarlakta településén. Ezeken kívül még számos más tevékenységünk is volt az elmúlt két évben, nem csak programok és jótékonysági akciók. Ilyen például az ösztöndíj program nagybányai egyetemisták számára.
– Mi késztetett arra, hogy ismét megpályázd az elnöki tisztséget?
– Az elmúlt két évben nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a megyében rengeteg tennivaló van ifjúsági téren, és nagy rá az igény, ha sikerül megtalálnunk a közös hangot a fiatalokkal. Úgy érzem, hogy ez – még ha kezdetleges formában is – de sikerült. Amit elértünk az elmúlt két évben, az csak egy hosszú és nehéz útnak a kezdete – ezért szeretném újból megpályázni az NTIET elnöki tisztségét. Természetesen csapatmunkáról van szó, ezért megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem a megye minden aktív fiataljának az eddigi munkát, hiszen nélkülük nem érhettük volna el ezeket a sikereket. Ugyanakkor megígérem, hogy újraválasztásom esetén minden olyan programot bepótolunk, amit a koronavírus meghiúsított… Egyszersmind hiszem és vallom: nem engedhetünk a széthúzásnak. Szórványban, egy maroknyi közösség fiataljait nem szabad megosztani. Szerintem ez egyébként érvényes az egész közösségre nézve is, nem csak a fiatalok tekintetében. Azért szeretnék dolgozni tovább, hogy a jövőben legalább ugyanennyi programot szervezhessünk a magyar fiataloknak és hogy megakadályozhassuk a széthúzást a magyar közösség soraiban.
(Kérdezett: Tamási Attila)