A nagybányai Szentháromság Plébánia szervezésében, Pajor András „Bizáncból küldetett” című történelmi regénye alapján klasszikus zenei játékot adott elő III. Béláról a Budapestről érkező Kristofori Ferenc, a Magyar Állami Operaház magánénekese pénteken, 2021. november 26-án, 18.00 órakor a Philia Oázis Étteremben. A mű szerzője tartott történeti és művészeti bevezetőt, az előadást követően pedig könyveket dedikált a vásárlóknak.
Pajor András római katolikus pap, író és újságíró, 2002 óta a Herminamezői Szentlélek-templom plébánosa, 2009 óta pedig a Keresztény Kulturális Akadémia elnöke. Az előadás végén a következő gondolatokat osztotta meg:
„Számunkra a külhoni magyarság igazából nem külhoni, mi ide is hazajövünk. Az itt élő, kultúra iránt érdeklődő magyarságot is a nemzetünk részének tekintjük, egy teljes egészként. Tisztában vagyunk azzal, hogy az itt élő magyarságnak nehéz a helytállás, hogy kitartsanak az egyes családok, különösen fiataloknak átörökítve a magyarság eszményét magában a nemzettudatban és a kereszténységben is. Hogy éppen III. Béláról szóló operánkat hoztuk ide, ennek főképpen ez az oka. Ő volt az a király, aki egészen fiatalon, kamaszként, kényszerűségből került Bizáncba, és miután tizenegy esztendőt töltött ott, bár császárjelölt is volt egy jó ideig, megtartotta katolicizmusát, és megtartotta visszavágyódását Magyarország felé. Amikor végre hazakerül és királlyá választják, akkor mindazt a tudást, amit megszerzett a birodalomban, a magyarság számára kamatoztatja, saját tehetségével párosítva, mindezt úgy, hogy a magyarságból addig és azóta sem, soha nem látott nagyhatalmat farag. Mindez abból a hűségből indul el, ami III. Bélában végig, kamaszkora óta élt, pontosan a sajátjaitól való elszakítottság révén. Ez a hűség eredményezi azt, hogy még a legegyszerűbb, legszegényebb ember is megérzi az akkori Magyarországon, hogy az uralkodó jó, erős és mindenkinek a javát akarja.

A külhoni bemutatók alkalmával, így Nagybányán is, kedvességgel és barátsággal fogadtak minket, meg vagyok győződve róla, hogy őszinte az elismerés amit itt kapunk, és nem csupán kedvességből ered. Azt tapasztalom, hogy a téma az emberekben ül, hiszen amikor a III. Béláról szóló könyvet hozzák dedikáltatni, akkor tesznek néhány olyan megjegyzést, amiből érzem, hogy célba talált a darab mondanivalója. Ez a célunk, hogy az embereket úgy üsse szíven a darab, hogy az később gondolataikban folytatódjon, és ezt itt erőteljesen érzem.”
Az előadó művészt, Kristofori Ferencet is megkérdeztük a nagybányai bemutatóval kapcsolatos élményeiről. „Harmadik alkalommal adtuk elő a darabot külhoni magyar közönség előtt itt Nagybányán, az előző kettő Felvidéken, illetve Margittán volt. Szeretnénk minél többet a határon túl élő magyarok között lenni, hogy egyre inkább erősítsük az összetartást és a magyarság tudatát ezekben az emberekben. Van az operában egy olyan rész, hogy «ez a magyar föld», és megérintem egy kicsit a talajt, ez egy nagy élmény számomra, amikor a történelmi Magyarországon is megtehetem ezt, hiszen egy plusz töltetet ad” – nyilatkozta Kristofori Ferenc.
A közeljövőben további közreműködés van kilátásban a magyarországi vendégek, illetve a nagybányai magyar kultúra ápolásával foglalkozó intézmények között.