13.7 C
Baia Mare
szerda, 2023 szeptember 27.

A szurkolók kitiltását fontolgatja a bajor kormány

Markus Söder, Bajorország miniszterelnöke azt szeretné, ha a tartomány futballmérkőzéseit az év végéig zárt kapuk mögött rendeznék a koronavírus-járvány ismételt terjedése miatt.

Angela Merkel ügyvezető kancellár és utódja, Olaf Scholz kedden folytatott telefonos megbeszélést a tartományi elöljárókkal a pandémia kezeléséről. Jelenleg minden országrész különbözően kezeli a helyzetet, ugyanakkor Söder meglátása szerint „a telt házas stadionok nem összeegyeztethetők azzal, hogy a karácsonyi vásárok zárva vannak”.

„A mi ajánlásunk a következő: az év végéig rendezzük nézők nélkül a profiligák meccseit” – tette hozzá a tartományi miniszterelnök, aki szeretné az egész országra kiterjeszteni az ötletet, de ha ez nem sikerül, Bajorországban akkor is bevezetné a korlátozást.

Szászországban – ahol a Leipzig szurkolóbázisa található – már korlátozásokat vezettek be, de Kölnben például ötvenezren voltak a hétvégi, Mönchengladbach elleni rangadón. A döntés újfent érzékenyen érintené a listavezető Bayern Münchent, amely már így is csak 25 százalékos kapacitással tölthette meg stadionját a múlt szombati, Bielefeld elleni mérkőzésen.

M4 Sport

- Advertisement -spot_img

Még több

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

- Reklám -spot_img

Máramaros megyei hírek