1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, melynek következtében a 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba.A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra.
A németek igényeit hosszas alkudozás után sikerült leszorítani, de azon az áron, hogy a magyar csapatokat hadászati vonatkozásban a németeknek rendelték alá, felfegyverzésüket illetően pedig csak szóbeli ígéretet kaptak Berlinből. 1942 tavaszán mintegy 200 ezer katonát küldtek ki a Don-kanyarba, de már az év novemberében döntöttek arról, hogy kiszállítanak egy 45-50 ezres kontingenst (benne 20 ezer munkaszolgálatost) a magyar katonák egy részének leváltására. Ez azonban éppen az 1943. január 12-i szovjet támadás időpontjával esett egybe, így azok sem jöhettek haza, akiket leváltottak volna, emiatt mintegy 250 ezres magyar hadsereggel kell számolni.
A 2. magyar hadsereg közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma mintegy 125-130 ezer (pontosabb becslés szerint 128 ezer) főre tehető. Közülük 49-50 ezren estek el, és csaknem ugyanennyien sebesültek meg, a hadifogságba esettek száma pedig 27-28 ezerre tehető. Közülük kevesen térhettek vissza, a legtöbben már a hadifogolytáborba szállításuk közben meghaltak, becslések szerint pedig mindössze 3-4 ezren élhették túl közülük a megpróbáltatásokat. Az anyagi veszteséget 70 százalékban, ezen belül a nehézfegyverzetét csaknem 100 százalékban állapították meg.(forrás: Múlt-kor)
Antóni Sándor: A Don-kanyarnál
Elszálltak a könyörtelen hosszú évek,
vele együtt mentek el az utolsó remények.
Sokat emlegetett, átkozott Don-kanyar,
Hol örök álmát alussza sok ifjú magyar.
Domboldalán vagy a folyó mentén,
Vadvirágok nyiladoznak a kopjafa tövén.
Magyar baka fekszik lent a hideg földben,
üzenetet is csak szél hoz dideregve.
Sok ifjú gyermek és családos apa,
ki a szeretteit soha többé nem láthatja.
Mégis várja őt gyermek és feleség,
kik csak félig érezték a család melegét.
Megsárgult tábori levelet esténként olvassák,
minden áldott sorát százszor megcsókolják.
Megfakult fényképeket sorba nézik,
Könnybe lábad szemük, szívük újra vérzik.
Legyen ez a halálkanyar örökké átkozott,
Mit sok százezer magyar vére áztatott.
Távol a hazától idegen földben,
Elvesztettük őket mindörökre.
De emlékük szívünkben örökké él,
Míg magyar ember él a földtekén.
Nagy árat fizettünk, hol ott semmi dolgunk,
Az értelmetlen halált, mit örök gyászként hordunk.
Emlékezzünk rájuk és soha ne felejtsék,
Ifjú életüket derékba törték.
Hajtsunk fejet némán és gondoljunk rájuk,
Egy percnyi csendet mit emlékükre szánunk.
Nincs bosszúvágyunk, azt szívünk nem akarja,
Légy örökké gyászunk árvák Don-kanyarja.
Összeállította: Mihalik Inge
