30.7 C
Baia Mare
péntek, 2024 július 19.
spot_img

150 éve született a nagybányai művésztelep vezéralakja

spot_img

Százötven éve, 1862. február 8-án született Ferenczy Károly festőművész, a nagybányai művésztelep és festőiskola egyik alapítója, a 19. század végi és a 20. század eleji magyar festészet kiemelkedő képviselője.

Freund Károly néven anyakönyvezték Bécsben, nevét 1886-ban magyarosította. Budapesten tanult jogot, majd a gazdasági akadémiára járt, rövid ideig a családi birtokon gazdálkodott. 1884-ben rokona, a nála 14 évvel idősebb festőművész, Fialka Olga társaságában – akit nem sokkal később feleségül is vett – külföldre utazott, Münchenben és Nápolyban tanult festészetet. 1887 és 1889 között Párizsban a Julian Akadémiára járt, példaképének azonban tanulótársaival, Csók Istvánnal és Iványi-Grünwald Bélával együtt a plein air első mesterét, Bastien-Lepage francia festőt tartotta. Az  ő hatását tükrözik ekkor készült képei, A kavicsot hajigáló fiúk (1890) vagy a Kertészek (1891).

Rövid hazai tartózkodás után 1893-ban Münchenbe költözött, hogy tovább képezze magát. Itt alakult ki sajátos festői nyelve, amely kiemeli a természet és az ember mély kapcsolatát. Münchenben ismerkedett meg Hollósy Simonnal és szabadiskolájának tagjaival, körükben fogalmazódott meg a nagybányai festőiskola megalapításának gondolata.

A millenniumi Magyarország négy híres művésztelepe, a szolnoki, a gödöllői, a kecskeméti és a nagybányai közül az utóbbi esett legtávolabb a fővárostól, de ez vonzotta leginkább a fiatal festőket. E csöndes (ma Romániához tartozó) partiumi kisvárosban 1896-ban telepedett le Hollósy Simon barátaival és tanítványaival, céljuk az új, korszerűbb magyar festészet megteremtése volt.

A művészcsoport vezetője Hollósy volt, a kibontakozó mozgalom másik vezéralakjává Ferenczy vált. A művész ráérzett a nagybányai táj bibliai jellegére, az esti vagy erdei környezetben ábrázolt bibliai témájú kompozíciói a természet szenvedélyes szeretetét mutatják, sajátos, álomszerű, költői hangulatot sugároznak (A hegyi beszéd, 1896; A három királyok, 1898; Józsefet eladják testvérei, 1900; Ábrahám áldozata, 1901).

Megragadja a szemlélőt kisebb képeinek lírai hangulata (Esthangulat lovakkal, 1899; Hazatérő favágók, 1899; Napsütés, 1899; Gesztenyefák, 1900), Nagybányán kezdődik pompás arcképeinek sorozata is (Gömöry Olivér, 1898; Herrer Cézár, 1899). Ferenczy a színek minél tökéletesebb és pontosabb ábrázolására törekedett, a tájat minden órában tanulmányozta, követve az árnyalatok hajszálfinom változásait. Mindez az impresszionizmushoz közelítette, megteremtve a plein air sajátos magyar válfaját (Nyári reggel, 1902; Márciusi est, 1902; Keresztlevétel, 1903).

Ferenczy Károlynak 1903-as budapesti kiállítása hozta meg a teljes elismerést. 1905-ben kinevezték a Képzőművészeti Főiskola tanárává, Nagybányára ekkortól már csak ritkábban, nyaranta tért vissza. A fővárosban változott műveinek tematikája: a műtermi adottságok között csendéleteket, birkózókat, artistákat, atlétákat, női aktokat és pszichológiailag kitűnően felépített arcképeket festett (Béni arcképe, 1906; Hármas arckép, 1911; Női akt, 1912; Ernst Sándorné, 1916.). Utolsó képét (Parkrészlet Lipikfürdőn, 1916) már nagybetegen vázolta fel.

1917. március 18-án hunyt el Budapesten. Művészi törekvéseit gyermekei vitték tovább: a festő Valér, a szobrász Béni és a gobelineket, szőnyegeket alkotó Noémi. A négy Ferenczynek 1916-ban, az Ernst-múzeumban nyílt unikális, családi kiállítása.

(mult-kor.hu)

spot_img
- Advertisement -spot_img

Még több

- Reklám -spot_img

Máramaros megyei hírek