Beadvánnyal fordul a szakminisztériumokhoz Apjok Norbert független képviselő
Január végén lesz 22 éve annak a jelentős mértékű, több országra kiterjedő ciánszennyezésnek, amit az egykori bányatársaság, az Aurul ülepítőjénél történt gátszakadás okozott. A ciánszennyezett víz bekerült a Zazar, a Lápos, a Szamos folyókba, majd a Tiszába, és végül a Dunába. A cián gyakorlatilag elpusztította a vizek élővilágát. Ez volt Európában a legnagyobb Csernobil utáni ökológiai katasztrófa.
Vajon napjainkban, több, mint két évtizeddel a sajnálatos katasztrófa után, mi a helyzet az üzemen kívül levő bányák és zagytározók környékén? Beszélhetünk ezeken a helyeken biztonságról, vagy csak a nemtörődömség hamis álarca mögé bújva próbáljuk feledni a történteket?
Sajnos valamennyien ismerjük a válaszokat ezekre a költői kérdésekre. Az elmúlt években tanúi lehettünk más hasonló ökológiai baleseteknek is, igaz, a 2000-es Aurul-katasztrófától kisebb mértékűeknek és kevésbé mediatizáltaknak. A bányák és zagytározók továbbra is valóságos időzített bombák, melyek akármikor jelentős ökológiai katasztrófát okozhatnak.

„A köztudatba leginkább a több mint két évtizede történt katasztrófa ivódott be, hiszen az volt a leginkább sajtóvisszhangot kapott katasztrófa. Sajnos napjainkban is történnek hasonló incidensek. Elég csak a közelmúltban bekövetkezett erzsébetbányai és láposbányai balesetekre gondolnunk, amikor a szenynyezett bányavíz nagy mennyiségben tört felszínre, lehetetlenné téve a tisztítást” – nyilatkozta a rossz emlékű évforduló kapcsán Apjok Norbert független parlamenti képviselő.
Mégis mit tehetünk? Nem annyira mi, átlagemberek, hanem a hatóságok, a minisztériumok, a kormány, mindazok, akiket a hasonló katasztrófák elkerülése érdekében az egykori bányák felszámolásának, ökologizálásának a feladatával ruháztak fel. Az elmúlt esztendőkben elkészült esettanulmányokból világosan kitűnik, hogy a helyzet távolról sem megnyugtató, az érintett területeken élők egészsége és akár élete is állandó veszélynek van kitéve. Az egyik ilyen, dr. Hancz Péter kutató, feltaláló és biofizikus által tavaly szeptember és november között végzett kutatásról éppen lapunk múlt heti számában olvashattak. A neves és jeles kutató megdöbbentő, már-már sokkoló eredményeket tárt fel.

„A napokban ellátogattam ezekre a helyszínekre, a bozîntai zagytározóhoz, az erzsébetbányai és a láposbányai bányákhoz, beszélgettem szakemberekkel, azzal a nem titkolt céllal, hogy első kézből tájékozódjam a jelenlegi helyzetről. A terepszemlét és a beszélgetéseket követően meggyőződhettem arról, hogy közvetlen veszélyben vagyunk, ezeken a helyeken gyakorlatilag bármikor bekövetkezhet egy ökológiai baleset. Láposbányán például két ember lapáttal teszi a meszet a bányavízbe, hogy növeljék annak a ph-értékét, miközben az ülepítőállomás évek óta parlagon hever, mivel nincs pénz az üzemeltetésére” – mondta Apjok Norbert.

Arra a kérdésre, hogy személy szerint ön mit tehet az ügy előremozdítása érdekében?, a képviselő ezt válaszolta:
„A helyszínen látottakból, illetve a szakemberektől tanultakból kiindulva, beadvánnyal fordulok a szakminisztériumokhoz, hogy konkrét és tárgyszerű(!), a terepen tapasztaltakkal összhangban levő válaszokat kapjak arra vonatkozóan, hogy mit szándékoznak tenni a helyzet orvoslása érdekében. A lakosságnak jogában áll megtudni, hogy létezik-e valamilyen akcióterv, ha netán valamelyik helyszínen bekövetkezne egy baleset ”.
Tehát, megoldás, vagy legalábbis akarat a megoldáskeresésre létezik. Bízzunk benne, hogy hamarosan látni is fogjuk ennek a kezdeményezésnek az eredményét, és az illetékesek nem passzolják át egymásnak a felelősséget.
„Még nincs késő ahhoz, hogy a máramarosi bányák és zagytározók ökologizálásával megbízottaknak elegendő pénzt juttassanak, hogy szakszerűen, az Európai Unió előírásaival összhangban és nem utolsó sorban valóban a közösség javát szolgálva láthassák el feladataikat” – összegzett a képviselő.
Tamási Attila