Liu Shaolin Sándor magabiztosan várja a magyar rövidpályás gyorskrcsolya-válogatott két legerősebb számát, a férfi 500 méteres versenyt és a férfi váltót a pekingi téli olimpián.
Az 1000 méteres döntőben első helyről kizárt és a sárga lapos büntetéssel a mezőny legvégére visszasorolt Liu Shaolin a történtek ellenére magabiztos. Reményt keltőnek nevezte, hogy hatodik lett 1500 méteren, azaz a leggyengébb számában, és bízik benne, hogy Pekingben is tud majd aranyérmet szerezni, akárcsak négy éve Phjongcshangban.
„Nincs kitől félnem, átrágtam magam a hétfői eseményeken. Jön a két kedvenc számunk” – jegyezte meg Liu Shaolin, aki a legrövidebb távon 2016-ban volt már világbajnok.
Pénteken Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry először az 500 méter selejtezőjében érdekelt – a negyed- és az elődöntőt, valamint a finálét majd vasárnap rendezik –, aztán a férfi váltó elődöntője következik számukra. Négy éve utóbbi számban szerezte meg Magyarország története első téli olimpiai bajnok címét. A staféta fináléját szerdán rendezik. A „nagy hármas” mellett stafétában Nógrádi Bence és a koronavírus-fertőzése miatt társaihoz csak csütörtökön csatlakozó Varnyú Alex bevethető, utóbbi erőállapota majd Pekingben derül ki. A csütörtöki edzés az egyéni indulóknak opcionális volt.
M4 Sport