A tavaly vereséget szenvedő Lewis Hamilton elképesztően motivált, hiszen vissza akar vágni Max Verstappennek, hogy maga mögött hagyja azt az érzést, hogy „megfosztották a nyolcadik bajnoki címtől” – jelentette ki a többek között a Mercedesszel is dolgozó Anthony Davidson.
A 2021-es szezonzárón végig úgy tűnt, a Mercedes klasszisa megszerzi a rekordot jelentő nyolcadik bajnoki címet, a sokat emlegetett drámai végjátékban viszont elbukta azt. A tesztszezon kezdetén aztán jelezte, a téli hónapokban sikerült teljes mértékben feltöltődnie, és „megígérte”, minden eddiginél jobb teljesítményt fog nyújtani.
A korábbi F1-es versenyző, Anthony Davidson, aki napjainkban TV-s szakértőként dolgozik, valamint a Mercedes szimulátorában is dolgozik (tehát jól ismerheti a csapat belügyeit is) úgy érzi, Hamilton nyilatkozata jelzi, a brit elszánta magát egy komoly visszavágásra.
„Amikor Lewis előáll egy ilyen kijelentéssel, akkor arra oda kell figyelnünk” – jelentette ki Davidson. „Biztos, hogy fel van tüzelve, hogy egyszer és mindenkorra megnyerje ezt a versenyt. Szerintem nehéz lesz legyőzni őt. Biztos, hogy nagyon elszántan, motiváltan vág neki ennek a szezonnak” – tette hozzá a brit.
Ami Hamilton céljait illeti, Davidson szerint teljesen egyértelmű, mit szeretne elérni. „Lewis semmit sem akar jobban ettől az évtől, minthogy megsemmisítse Max Verstappent. Ne kerülgessük a forró kását, meglopva érzi magát az Abu-Dzabiban történtek miatt” – fogalmazott.
„Domináns autóval akar menni, szerintem még csak látni sem akarja Maxot a versenypályán. Csak fel akar mutatni egy tiszta lapot, el akar tűnni Max elől a messzeségben és meg akarja szerezni a nyolcadik világbajnoki címet” – zárta gondolatát az aktív versenyzéstől (sok ideig megbízhatósági futamokon indult) tavaly visszavonuló Davidson.
M4 Sport