Romániában csaknem 16 százalékkal nőtt a járműgyártás az első negyedévben, miután a két gyártó, a francia Renault tulajdonában levő Dacia és az amerikai Ford összesen 136 301 járművet szerelt össze – adta hírül hétfőn a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap.
Ebből 75 437 autót a Dacia, 60 864-et a Ford állított elő. Az első két hónapban még csak 1,9 százalékos volt a növekedés. Márciusban a két gyártó együttvéve 57 019 autót szerelt össze, ami a tavalyi év harmadik hónapjához képest csaknem 43 százalékos növekedés. Ebből 34 743-at a Dacia és 22 276-ot a Ford gyártott.
A lap megemlíti, hogy a gyártóknak már több mint két éve nem volt ilyen jó eredményük a termelést illetően, hiszen a márciushoz hasonló termelési adatot legutóbb 2019 második felében jegyeztek fel, amikor még sem a koronavírus-járvány, sem az elektromos félvezetők hiánya nem nehezítette a gyártást. Felidézte, hogy 2020-ban két hónapig a járvány miatt, 2021-ben pedig ugyanilyen hosszú ideig az elektromos félvezetők hiánya miatt kellett szüneteltesse a termelést a Dacia és a Ford a romániai üzemeikben. Tavaly egész évben a két gyártó 420 755 járművet állított elő, 4 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. 2019-ben 490 412 járművet gyártottak, ami 2,9 százalékos növekedés volt az előző évhez mérten.
MTI