12.7 C
Baia Mare
szombat, 2024 március 02.

Húsvéti pásztorlevél

„A Lélek az, aki életre kelt […]

Azok a beszédek, amelyeket én szóltam nektek:

Lélek és élet.” (Jn 6,63)

Húsvét nagyhetén virágvasárnaptól húsvétig Jézus élete utolsó napjainak a történéseit éljük újra évről évre. Ezekben az eseményekben belesűrítetten benne van egyetemes emberi létezésünk örök hullámverése, mélység és magasság, megpróbáltatások és felemelkedések állandó váltakozásában.

Húsvét azt üzeni, hogy az erőszak ugyan sokszor nyer csatát, de minden látszólagos siker ellenére a jó Isten mindig a teremtő szándékával egybecsengő, magasztos dolgoknak tartogatja a végső diadalt. A kibontakozó tavasszal együtt húsvét azt üzeni, hogy az élet és mindaz, ami Istentől van, elpusztíthatatlan, miként elpusztíthatatlan a fény és temethetetlen a világosság. Halandók, megölhetők, keresztre feszíthetők vagyunk, de mindaz, ami bennünk Istenhez tapad, ami Istentől eredeztethető, és ami az Isteni világrenddel van összhangban, elpusztíthatatlan! Ezért örömüzenet húsvét ünnepének jelentése, mert erről a derűről szól, ami az élet diadalát hirdeti a megsemmisülés és a pusztulás látszólagos győzelme felett. Ezt üzeni Jézus életének példája, aki bár kereszthalált szenvedett, tanítása, evangéliuma, világmegváltó szándéka itt van ma is velünk. Egész élete figyelmeztetés és példa számunkra, hogy megértsük azt az örök igazságot, hogy lélek által lehetünk csak igazán emberek: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mt 16,26a)

Különös jelentősége van a mában ennek a tanításnak, amikor azt látjuk, mintha egyre inkább a világ meghódítására, elfogyasztására, megnyerésére törekedne az emberiség, miközben egyre inkább kárt vall kiüresedő lelkében.

Immáron két húsvétot ünnepeltünk úgy, hogy a járvány egyik legnagyobb kincsünket, az ünnepeken való közösségi együttlétet rabolta el tőlünk. Milyen jó lenne, ha ez a váratlanul ránk tört megpróbáltatás a maga szenvedéseivel felébresztene és visszavezetne a világot meghódítani akaró utunkról a lélekben gyarapodás útjára, a szeretetben való egymásnak szolgálat útjára! 

            Köszönjük az egészségügyi dolgozók, kutatók, önkéntesek kitartását, sok-sok beteg embertársunk szakszerű ápolását és meggyógyítását, a gondoskodást, az arcot is eltakaró védőruhákon átlüktető szeretet kisugárzását! Húsvéti imáinkban emlékezzünk kegyelettel a járvány áldozataira, akik közül sokaknak életük legvégén az sem adatott meg, hogy közeli hozzátartozóik megfoghassák a búcsút intő kezüket, vagy lelkész imádkozhasson kórházi ágyuk mellett. Gondoljunk ma együttérzően azokra a gyászolókra, akiknek a járvány okozta veszteségük nem statisztikai adatot jelent, hanem szeretett családtagjuk, barátjuk, hozzátartozójuk tragikus elvesztését, és vigasztaljuk őket az örök élet hitével, azzal a hittel, hogy itt vannak ők is velünk az elmúláson is átlüktető lelki valóságban, Isten szeretetének szétszakíthatatlan ölelésében. Ugyanakkor adjunk hálát Istennek, hogy szeretteinkkel együtt életben vagyunk. Köszönjük meg a gondviselőnek, hogy az elmúlt két esztendőben kegyelmi időt nyertünk a járvánnyal szemben, kegyelmi időt a lélek szerinti teljes értékű életbe való visszatalálásra.

Szinte hihetetlen, hogy miközben még javában tombol a járvány, közvetlen szomszédságunkban – mit sem tanulva ebből a megpróbáltatásból – újabb keresztet ácsol ember az embernek: a háború borzalmának a keresztjét. Hihetetlen, hogy miként a háborúk borzalmairól hallottuk, csecsemők, gyermekek, asszonyok, ifjak, idősek lettek ártatlan áldozatai az értelmetlen vérontásnak vagy váltak szülőföldjüket elhagyni kényszerülő földönfutókká. Most, amikor az áldozatokért, a menekültekért imádkozunk, tudatában vagyunk annak, hogy az ember hódító önzését hangzatos világmegváltó jelszavakba csomagolja, mígnem az eldördülő fegyvert is a béke eszközének hazudja. Húsvét ünnepén imádkozzunk a békéért, kérjük a jó Istent, óvja meg világunkat a háború borzalmaitól, imádkozzunk mindazokért, akik elszenvedői ennek a háborúnak. Befogadásukra nyissuk meg szívünket, és ha kell, nyissuk meg otthonainkat! Individualista világunkban tanuljuk meg újból, hogy egymásra utaltak vagyunk, és mindnyájunknak szüksége van az együttérző szeretetre. Egyedül ez ad esélyt arra, hogy ebben a nagypénteki tragédiához hasonló háborúban általunk is megmutatkozzék Isten gondviselése, és a megpróbált ember visszanyerhesse az emberi jóságba vetett hitét. Köszönöm egyházunk tagjainak, testvéregyházainknak, nemzettársaimnak, hogy ebben a nehéz helyzetben bizonyságát adták annak, hogy a jézusi szeretet parancsa elevenen él szívükben. 

A húsvéti evangélium derűje abban rejlik, hogy minden látszat ellenére végső soron mindig a magasztos, a fennkölt, az isteni renddel összhangban lévő érték győzedelmeskedik. 

A közelmúltban láttam egy világhálón terjedő kisfilmet, ahol egy lebombázott épületben egy romos szobába belép még egy utolsó zongorázásra az otthonából elmenekülni kényszerülő zongoraművésznő. Otthonos mozdulattal leveszi a terítőt a fehér zongoráról, leseperi róla a törmeléket, odaül mellé, majd magasztosan játszani kezd rajta. Kint ropognak a fegyverek, ágyúk döreje hallszik a távolból, de a zongora diadalmas zenéje mindent háttérbe szorít. Mert ott, a romok között is igaz, hogy végső soron a szépség, az élet, Isten zenéje győzedelmeskedik mindenekfelett. Ezzel a hittel tekintsünk minden egyes nehézségre, ami körülvesz bennünket: járványra, háborúra, nemzetünk, egyházunk megpróbáló kereszthordozásaira, higgyük, hogy a magasztos ügyeket győzelemre ítéli a gondviselő Isten minden Golgota, minden kereszthordozás ellenére.

Ezt a meggyőződést, ezt a hitet adja nekünk a gondviselő Isten húsvét ünnepén, ezzel a hittel kívánok mindnyájunknak áldott, derűs, bizakodó húsvéti ünnepet!

Kolozsvár, 2022 húsvétja 

Atyafiságos tisztelettel

Kovács István,

unitárius püspök

- Advertisement -spot_img

Még több

- Reklám -spot_img

Máramaros megyei hírek