15.7 C
Baia Mare
kedd, 2023 szeptember 26.

Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere szerint a tavalyi siker után követelmény volt, hogy 2022-ben is megvalósuljon a kizárólag élő zenés nagyprodukció. A 405 tagú csapat augusztus 20 és 24 között ötször áll majd a közönség elé a Sepsi Arénában.

Vargha Fruzsina kiemelte Orza Calin rendező-koreográfus, Szilágyi Zsolt Herbert és Cserkész Emese énekkorrepetitorok, valamint Tőkés Csaba Zsolt koreográfus szerepét, akik idén is oroszlánrészt vállalnak a nagyprodukció színpadra állításában. A produkcióban székelyföldi énekesek, helyi zenészekből összeálló rockzenekar, szimfonikus zenekar, székelyföldi kórusok és táncegyüttesek egész sora áll a közönség elé.
Antal Árpád polgármester kijelentette: szeretné, ha az István, a király Sepsiszentgyörgy védjegyévé válna.

“Nem tudom, hogy Budapesten hányszor mutatták be, de az biztos, hogy Budapesten kívül sehol máshol nem mutatták be 11 alkalommal, így a legrosszabb esetben is második helyen végzünk” – idézte a közlemény a polgármestert.

Dancs Zsolt producer elmondta: a 405 fős stábot lehetetlen lenne mozgatni, így otthonra leltek a Sepsi Arénában, és az a céljuk, hogy a közönség jöjjön hozzájuk.

Forrás: MTI

- Advertisement -spot_img

Még több

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

- Reklám -spot_img

Máramaros megyei hírek