A magyarországi Történelmi Vitézi Rend az elmúlt években több pártiumi megye Szent Istváni kötődésű településein helyezett el szent korona műkőből készült másolatot, a nemzeti eggyé tartozás jeleként. Idén Máramaros megyében, a nagybányai Szentháromság-templomban helyezik el a műalkotást.
A koronamásolatokat minden év húsvétját megelőző nagyhéten önti hódmezővásárhelyi műhelyében Kerecsen László, a Történelmi Vitézi Rend törzskapitánya.
„A szent korona emlékjelekkel az a szándékunk, hogy Partium, Észak-Erdély minden megyéjében jusson belőle: Szatmár, Szilágy, Bihar megyék után így következett Máramaros megye, jelesül Nagybánya.” – mondta Geréb Miklós, a Történelmi Vitézi Rend képviselője.
Középkori templomnak az emlékét őrzi a ma is álló, a város egyik fő idegenforgalmi vonzópontját képező Szent István torony. A szent király tiszteletére felszentelt templomot ma a jezsuiták által épített, Erdély legrégebbi barokk temploma helyettesíti, a város védőszentje tiszteletének jelei azonban ebben is fellelhetőek.
Szmutku Róbert esperes-plébános rávilágított az elhelyezendő szimbólum lelki értékére: „Egy új szimbólumot helyezünk el templomunkban, a Szent István koronának a másolatát. Számomra ez azt jelenti, hogy növekednünk kell, fejlődnünk kell, hitünk szerint kell élnünk, megteremteni azokat az értékeket – különösen ma –, amelyeket Szent István lefektetett.”
Országát élete végén a Szűzanyának felajánló Szent István királyról és az egykori templomról évente megemlékeznek Nagybányán, az augusztusi Szent István Napok rendezvénysorozattal. Idén ennek záró szentmiséjén megáldják és a szent király mellékoltárára helyezik a szent korona másolatát.
Micaci Cristian
[…] Szent Korona másolatot helyeznek el a Szentháromság-templomban […]