13.7 C
Baia Mare
szerda, 2024 április 24.
spot_img

Elfogták a Molnár Beáta meggyilkolásával gyanúsított Boné Ferencet Nagyváradon

spot_img

Csütörtök este Nagyváradon elfogták Boné Ferencet, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolta a 30 esztendős Molnár Beátát, a holttestet nejlonzsákba csomagolta és egy elhagyatott benzinkút mögötti területen elrejtette Bihar és Kolozs megye határán. 

Ügyészségi források szerint az aradi származású, 43 esztendős Boné Ferenc személygépkocsiáját a váradvelencei lakótelepen, a vasútállomás közelében azonosították. A cluj24.ro portál cikke szerint a férfit egy használaton kívüli vasúti kocsiban fogták el a kommandósok. 

A gyanúsított elfogásáról szóló információkat megerősítette Andreea Vișan, a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője is. Elmondta, kollégái még az éjszaka folyamán Nagyváradra utaznak és a kincses városba szállítják kihallgatásra Boné Ferencet, az ügyben ugyanis a kolozsvári ügyészség folytat nyomozást.

A portál beszámolója szerint a nyomozók a térfigyelő kamerák képei alapján azonosították Boné Ferenc autójának útvonalát Kolozsvártól Havasrekettyéig, ahová állítólag Molnár Beátával kirándulni indultak, majd pedig a Nagybáród (Borod) községhez tartozó Báródsomos (Cornițel) településig, ahol elrejtette a fiatal nő holttestét.- a Maszol.ro portálról

spot_img
- Advertisement -spot_img

Még több

- Reklám -spot_img

Máramaros megyei hírek