10.7 C
Baia Mare
hétfő, 2024 október 07.
spot_img

A Ferencváros remek második félidővel legyőzte a Győrt a női kézilabda Magyar Kupa-döntőben

spot_img

A Ferencváros női kézilabdacsapata 26–22-re legyőzte a Győri Audi ETO KC-t a Magyar Kupa vasárnapi döntőjében, ezzel története 13. kupasikerét ünnepelhette.

A bajnok győriektől Kari Brattset és Jelena Despotovic, a fővárosiak keretéből Bíró Blanka, Kovacsics Anikó, Julia Behnke és Alicia Stolle hiányzott.

Silje Solberg négy lövést védett, pedig Rü Unhi három gólt szerzett az első tíz percben, a remekül védekező címvédő az ő vezérletükkel 4–1-re ellépett, de ellenfele gyorsan egyenlített. Ezt követően Solberg emberelőnyben az üresen hagyott kapuba lőtt, majd Ambros Martín győri vezetőedző észrevette, hogy a megengedettnél eggyel több FTC-játékos van a pályán, ezért a fővárosiakat még egy kiállítással büntették.

A továbbra is hatékonyan védekező ETO ismét három-, majd négygólos előnybe került, a nagyszerűen küzdő ferencvárosiak azonban eredményes hajrát produkáltak, és 5–1-es sorozatuknak köszönhetően döntetlen volt az állás a szünetben.

A fővárosiak a második félidő elején – a meccs során először – átvették a vezetést, de elhúzni nem tudtak ellenfelüktől. Mindkét együttes nagy lendülettel, szervezetten kézilabdázott, jól védekezett, kapusbravúrokból sem volt hiány, így továbbra is színvonalas volt a finálé. Felváltva estek a gólok 17 percig, majd amikor már 20–18-ra vezetett az FTC, a túloldalon Martín időt kért. Csapata ezután sem tudott kilábalni a hullámvölgyből, több mint hét percig nem talált be és háromgólos hátrányba került.

Az FTC még jobban védekezett, mint a meccs korábbi szakaszában, Janurik Kinga remekelt a kapuban, és a világbajnok holland Angela Malestein vezérletével teljesen megérdemelt sikert aratott a jövő szombaton Bajnokok Ligája-elődöntőt játszó ETO felett.

Malestein hét, Klujber Katrin öt, Emily Bölk négy góllal, Janurik 12 védéssel (40 százalékos hatékonysággal) járult hozzá a sikerhez. A győrieknél Veronica Kristiansen hat, Rü Unhi öt alkalommal volt eredményes, Solberg nyolc, Amandine Leynaud négy, Laura Glauser egy lövést védett.

A fővárosiak 22., a győriek huszadik alkalommal szerepeltek a hazai kupasorozat fináléjában, a Ferencváros a 13. trófeáját nyerte. Ez volt a nyolcadik Győr-FTC kupadöntő, a mérleg hat győri és immár két ferencvárosi siker.

MTI

spot_img
- Advertisement -spot_img

Még több

- Reklám -spot_img

Máramaros megyei hírek