„Hitvalló Szent József ” Kulturális-Lelkipásztori Központtá alakult Máramarossziget emblematikus épülete, a szecessziós Kultúrpalota. A hivatalos átadási ünnepséget 2022. július 10-én szervezték meg.
Szomorú nap ez a város történetében, magyarok, románok és más nemzetiségűek számára egyaránt. Ez az a nap, amikor hivatalosan is megfosztották az egykor európai szintű várost kulturális központjától, tovább süllyesztve a vidékiesítési folyamatot. Habár az ortodox egyház azt állítja, hogy a felújított épület továbbra is a kultúrát hivatott terjeszteni, s bármilyen kulturális eseményt lehet itt szervezni, kételkedem abban, hogy a helyi közösség, nemzetiségtől függetlenül kulturális célokra fogja bérelni termeit. Tudni kell a máramarosszigeti közösségről, hogy nagyon összetartó tud lenni, mélyen él bennük a lokálpatriotizmus, s amikor megfosztják attól az épülettől, amely a városé volt, amelyre oly büszkék voltak, amely évtizedeken át a város kulturális életét hivatott szolgálni, az olyan számukra, mintha kiszakítanának egy részt életükből, amelyhez rengeteg élmény köti és amelynek belső tere ma, szinte semmire nem emlékeztet arra, ami volt.
Az épületben működő kulturális intézményeket, művészeti iskolát, tánciskolát, a városi könyvtárat, egy egyetemi részleget, 2017-ben kilakoltatták. Azóta a városnak nincs egy színházterme, nincs egy művészeti galériája. Egy várost amikor megfosztanak kulturális lehetőségeitől az elvidékiesedés lejtőjére kerül, pedig múltja egy európai szintű városról tanúskodik.
A helyi közösség úgy véli, jogosan, hogy oda lett ajándékozva az Ortodox Püspökségnek, s ezt nem tudom, ha megtudják bocsátani. Tény és való, hogy 1913-ban, amikor átadták az épületet aligha volt ortodox a városban, az 1910-es népszámlálás adatai szerint Máramarossziget 21 370 lakosából 128 volt ortodox, 1869-ben még egy sem.
Tekintsük át a Kultúrpalota történetét, hogy jobban megértsük a ma kialakult helyzetet.
A város emblematikus épülete, a máramarosszigeti Kultúrpalota azzal az elgondolással épült, hogy egy nyilvános könyvtárnak, művészeti galériának, helytörténeti és néprajzi múzeumnak, irodalmi és egyéb köröknek, képzőművészeti műhelynek, zeneiskolának helyet adó épületet létesítsenek.
1907-ben kijelölték a Kultúrpalota helyét a Lónyai utcai 1889-ben a klasszikus francia kertek stílusában berendezett park helyére, melyet az 1858-ban a bezárt egykori református temető helyén alakítottak ki. Az Országos Múzeum- és Könyvtárbizottság 100 ezer koronát ajánlott fel a leendő Kultúrpalota építésére, azzal a feltétellel, hogy a város ugyanekkora összeggel járuljon hozzá. Az első becslések szerint az építési költségek 200 ezer koronát tettek ki. Tekintettel arra, hogy akkoriban (1907. októberben) 30.000 koronára becsülték a földterületet, ezért 30.000 koronát ajánlott fel a „Máramarosi Közmüvelődési Egyesűlet”, tulajdonképpen báró Perényi Zsigmond és Groedel Ármin, a Mihalyi család ( Apşai), Tomcsányi Gusztáv az Erdészeti Igazgatóság igazgatója, Müller Károlyt, Balogh Mihály Tit Bud, Szikszay Zoltán, Szabó Aurél ügyvéd, valamint a zsidó hitközség főrabbija, Dr. Samuel Danzig adománya. Végül az adakozás során összesen 145 000 koronát gyűjtöttek össze. Az összköltség 305 000 koronába került. Ezekhez utólag hozzáadták a belsőépítészeti költségeket lefedő mintegy 150 000 koronát.
A Kulturális Palota építése 1912 őszén kezdődött Sándy Gyula (1868-1953) építész terve alapján, a munkálatokkal a beregszászi „Adolf Fuchs et Co” céget bízták meg, ugyanaz a cég, amely a piarista gimnázium (ma Dragoş Vodă Nemzeti Líceum) impozáns épületét építette. Újdonságként az építményben a budapesti „Pittel et Braunvetter” cég által készített vasbetont használt az építtető, így a Kultúrpalota az első olyan épület az Osztrák-Magyar Monarchiában, amelyben akkoriban ezt az egyedülálló anyagot használták.
Az épület rekordidő alatt készült el: avatására 1913. december 1-jén került sor, az avatószalagot az új legfelsőbb bizottság, Vasile Negrea vágta el. A középkori erődítményeket ihlette épület szecessziós-romantikus stílusban, három szinten épült, két központi test köré rendezett épületszárnnyal, négy toronnyal és kúpos tetővel.
Kezdetben a Kultúrpalota földszintjén volt egy étterem és egy kávézó, amelyben az emeleti szobákból külön lépcsőn lehetett bejutni. A másik szárnyban sörfőzde, vendégszobák és melléképületek voltak. Később az egyik teremben nyomda működött (1928-ig, amikor elköltöztették). Az első emeleten, a jobb szárnyban volt egy díszterem mellékhelységekkel és irodákkal, a bal szárnyban pedig egy kaszinó kapott helyet, amely öt szobából és szolgálati lakásokból állt összekötve a földszinti étteremmel és a bejárattal. A második emeleten, a jobb szárnyban kapott helyet a konferenciaterem, a Szabó Aurél ügyvéd által adományozott könyvtár és a Prielle Kornélia szoba (ma a kiállított tárgyakat a református plébániaházban őriznek). A bal szárnyban négy helyiséget a Néprajzi és Történeti Múzeumnak, az Urányi Imre képviselő által felajánlott festménytárlatnak tartottak fenn, köztük a híres „Huszti vár” Hollosy Simon monumentális festményét, amelyet ma a Máramarosi Múzeum őriz. Az épület saját vízforrással, mosdóval, WC-vel rendelkezett és fehér cserépkályhákkal fűtötték. A csillárok és a kilincsek igazi műkincsnek minősültek. A masszív fabútorok megrendelésre készültek, a termek falait selyemtapétával látták el. Az épület homlokzatán 1920-ig az „A Magyar Közművelődésnek” feliratot az 1920-1930-as évek között a „Károly Herceg Kulturális Palota”, majd 1930-1948 között a „Károly Király Kulturális Palota” váltotta fel.
Az épület dicsősége rövid életű volt, az Első világháború kitörése után a Máramarosi Közművelődési Egyesület tevékenysége korlátozott volt, az épületet a városon átvonuló hadseregek rekvirálták, de az épület megúszta a pusztulást. A gyűjteményeket, a könyvtárt a református és a piarista gimnázium tanulói mentették ki. 1918. december 1-jén a környékbeli falvak mintegy 2000 lakosa kirabolta a várost, a bútorokat és a csillárokat nagyrészt megsemmisítették vagy ellopták. 1918 után, már a román közigazgatás első éveiben felmerült az épület tulajdonjogi problémája. 1919 tavaszán a Kultúrpalota épületét formálisan is birtokba vették, és egy középiskolai igazgatókból, illetve Dr. Vasile Chindriş ügyvéd által vezetett tanács működtette. 1921-ben megalakult a „Harmónia” Kulturális Társaság, amely a Kultúrpalotában létesítette székhelyét, de a tevékenység fejlesztése érdekében kérte az épületben lakó személyek és székhellyel rendelkező intézmények evakuálását. Titu Doroş megyei prefektus 1923-ban jogszerű intézkedést kért, amely által a Kultúrpalota a megye tulajdonába kerülhessen. 1927. december 13-án Máramaros vármegye javába került. 1928-ban egy nyilvános árverést követően az épületet az „Astra” máramarosszigeti részlege bérelte, amely jelentős összeget fektetett be az épület helyreállításába és karbantartásába, de a bérleti díj időben történő fizetésének elmulasztása miatt indított perek sorozatát követően 1936. január 6-án a megyei elöljáróság felmondta bérleti szerződését. 1938-ban az újonnan megalakult Máramarosi Ortodox Egyházmegye ingatlant kért az államtól Máramarosszigeten, hogy felállíthassa püspöki hivatalait. A kultúrpalotát a máramarosi püspökségnek adományozzák. Így a Kultúrpalota 25 év után megváltoztatja azon rendeltetését, amért épült, és amelyre a város lakói vallásra és etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül adakoztak abból a kevésből, amijük volt.
1941. április 1-jén az épületet a magyar állam és az új adminisztráció vette át és visszaállította a korábbi kulturális intézményeket.
A második világháború vége felé hadikórházként működött.
A háború után, 1945. május 31-én a tulajdonjog visszaállt, de mivel a Máramarosi Ortodox Egyházmegye székhelye már nem Máramarosszigeten volt, lemondott az ingatlanról. Az új kommunista rezsim 1949. július 6-án a Kultúrpalotát belegyezte Máramaros megye javára és használatba vették.
Egy ideig az új adminisztráció alkalmazottai laktak benne, sőt szövetkezet raktára is működött. 1952 tavaszán ismét visszakapja valamelyest kulturális rendeltetését, az egész épületet elfoglaló, konzervatóriummá vált zeneiskolát alapították újra. 1954 őszén a Kultúrpalota a Művelődési Ház és a Román Munkáspárt egyes irodáinak székhelye lett, a földszinten nyomda működött és a „Szabad Élet” folyóirat szerkesztősége. 1968-ban, a város közigazgatási átszervezése után a földszintre telepítették a városi könyvtárt. Ettől az időponttól kezdve a Kultúrpalota újra betölti azt a rendeltetését, amiért építették. A Kultúrpalota épületében 2009-ig három intézmény működött: a földszinten a „Laurenţiu Ulici” városi könyvtár; emeletén a Művelődési Ház; a második emeletet a „Gheorghe Chivu” Művészeti Iskola foglalta el.
A Máramaros és Szatmár Megyei Ortodox Püspökség 2006-ban visszaigényelte az épületet, arra alapozva, hogy 1938–1940 között a román királysági rendelet által neki adományozta. 2009 májusában a visszaszolgáltatásokkal foglalkozó bizottság odaítélte az épületet az ortodox egyháznak.
A Püspökség 2017 húsvétja előtt bejelentette, hogy 5 millió euró értékű támogatást nyert a Kultúrpalota rehabilitációjára, és a Kulturálisi Központot alkotó intézményeknek két hét áll rendelkezésükre, hogy elhagyják a helyet és sajnos, ezeknek a kulturális intézményeknek már nem lesz ott helye.
Pongrácz Panni
