„Van, ami örök!” mottóval hivatalosan is megkezdődött a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, közismertebb nevén a Tusványos. A Tusnádfürdőn megszervezett közéleti, politikai és szórakoztató fesztivál számos érdekes és értékes programot kínál. Bár a koncertekkel már kedden este megkezdődött a programsorozat, a hivatalos megnyitóra szerdán délelőtt került sor.
Közös imával és igei köszöntővel vette kezdetét a Tusványost elindító hivatalos megnyitó. Popa Ilona erdélyi főszervező elmondta, mintegy 250 szervező dolgozott az utóbbi másfél hétben azon, hogy elindulhasson a tábor, és reméli, a mintegy 30 programsátorban mindenki talál neki megfelelő programot.
Butyka Zsolt, Tusnádfürdő polgármestere köszöntőjében elmondta: örülnek, hogy ezen a héten a világ szeme szegeződik a településre, és ezt megpróbálják ki is használni. A tábor mottójából kiindulva azt hangsúlyozta, hogy szerinte az erdélyi magyar közösség és a magyar kormánypártok együttműködése is örök, az ebből fakadó fejlesztések is azok, nemkülönben a medveprobléma, amellyel napi szinten szembesülnek a helybéliek. Az elöljáró a helyi eredményeket és mindennapi problémákat is megemlítette, majd közölte, a városvezetőség megtoldja a diáktábornak helyet adó területet mintegy 6,5 hektárral, így a következő egy-másfél évben jóval nagyobb területet hoznak létre.
Potápi Árpád János, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkára közölte: öröm az, hogy két év kihagyás után ismét találkozhatnak, mert ez a rendezvény egyfajta mérföldkő a magyarság történetében. A magyarországi politikus a nándorfehérvári ütközet évfordulójához igazítva beszédét kijelentette: a magyarság akkor is, ma is olyan ideológiai harcot vív, amely meghatározza a jövőjét. Annak idején összefogással és kitartással hetven évre megállították az ellenséget, s a mai nemzedékeknek is az a feladatuk, hogy védelmet nyújtsanak szerte a Kárpát-medencében élő magyarságnak.
Toró T. Tibor közölte: 2020 tavaszán találták ki a jelmondatot, ám akkor még tudták, mi vár rájuk, s két év kihagyás után még több tartalommal tölti meg a rendezvényt. „Van, ami örök!”, emlékeztetett a szervező, aki közölte, jó döntés volt az eredeti jelmondatnál maradni, mert ilyenkor vissza kell tekintenünk azokra az értékekre, amelyekre alapozva a jövőt építhetjük. A bálványosi szervezőknek is vissza kellett tekinteniük, hogy megvizsgálják, melyek voltak azok az értékek, amelyek mentén az egykori bálványosi rendezvény Tusványossá terebélyesedett.
Tusványos addig örök, ameddig meg tudja őrizni azon képességét, hogy határokon, régi hibákon és ideológiákon túl cselekvést tud indukálni a jövőépítéshez, miközben egy ilyen gyönyörű helyen, mint Tusnádfürdő, jól is érezzük magunkat – fogalmazott Toró T. Tibor.
Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a magyar országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerint a következő napokban az a feladatuk, hogy megünnepeljék a nagy találkozást – az elmúlt három esztendőben meglehetősen kiéheztek erre.