10.7 C
Baia Mare
hétfő, 2024 október 07.
spot_img

Szatmárnémetiből indul a Tour of Romania

spot_img

Története során először startol Szatmárnémetiből a Tour of Romania kerékpárverseny, amelyet várhatóan több mint 100 millióan követnek majd világszerte, elsősorban a különböző televíziós közvetítéseken, illetve a Youtube-on látható élő közvetítéseken keresztül.

A körverseny szeptember 6-án Szatmárnémeti régi központjából indul egy felvezető futammal, majd szeptember 7-én Szatmárnémeti és Beszterce között bonyolítják le az első szakaszt.

A verseny szatmárnémeti felvezetőszakasza (prológja) 2,1 kilométer lesz, az első szakaszon pedig 202 kilométert kell majd letekerniük a versenyzőknek. A második szakaszon Beszterce és Marosvásárhely között 169 kilométer vár a mezőnyre, a harmadik etapban pedig Marosvásárhely és Fogaras között 154 kilométer lesz a teljesítendő hossz. A Nagyszeben melletti Keresztényfalva (Cristian) és Argyasudvarhely (Curtea de Argeș) között folytatódik majd a verseny 209 kilométeren, majd az utolsó versenynapon, 96 kilométer teljesítését követően Bukarestben érnek célba a kerékpárosok.

„Szeretnénk népszerűsíteni a sportot a gyermekeink és a fiatalok körében, és reméljük, hogy ez a verseny egy jó reklámja lesz a kerékpározásnak, akár szabadidős programként, vagy közlekedési alternatívaként is. Arra szeretnénk ösztönözni a helyi közösséget, hogy egyre többen használják közlekedési eszközként is a kerékpárt, ezért európai forrásokat is szereztünk a Batizi út és a Golescu híd közötti kerékpárút megépítésére, amely hamarosan el is készül, illetve több hasonló jellegű projektünk is folyamatban van” – nyilatkozta az esemény kapcsán Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere. A helyi önkormányzat a Tour of Romania hivatalos partnere.

Az esemény kísérőrendezvényeként Szatmárnémetiben kerékpáros versenyt rendeznek gyerekeknek is. A verseny szeptember 5-én, hétfőn 15.30–17.40 óra között lesz Szatmárnémeti régi központjában. A 2018 és 2020 között születettek akár futóbiciklivel vagy háromkerekűvel is rajthoz állhatnak, a nagyobbak több korosztályban (2008–2009, 2010–2011, 2012–2013, 2014–2015, 2016–2017) kicsit komolyabb versenyen is megmérethetik magukat.

Minden résztvevő emlékérmet kap, hogy emlékeikben megmaradjon ez a különleges pillanat, a dobogósok pedig külön jutalomban részesülnek. Véleményem szerint a legfontosabb jutalom az, hogy a Tour of Románia nagyszínpadán díjazzák őket, a profi szakasz kerékpárosaival együtt” – nyilatkozta Bogdan Brînza, a Román Kerékpáros Szövetség gyermekbizottságának elnöke.

 Maszol.ro

spot_img
- Advertisement -spot_img

Még több

- Reklám -spot_img

Máramaros megyei hírek