Jelentős eseménynek volt hétfőn helyszíne a Szinér-parti kisváros: átadták rendeltetésének a Bay-házat, azt a nagymúltú és jelentős történelmű kúriát, amelyet gyakorlatilag talán a legvégső pillanatban ragadott ki az önkormányzat az enyészet karmaiból.
A XIX. században épült kúria számos dologról nevezetes, hogy magyar közösségünk számára csak a legfontosabbakat említsem: a századfordulón ott lakott Magyarország első miniszterelnöke, Antall József feleségének, Filep Klárának a nagymamája, illetve ,,a vívók apostolá”-nak, ,,a penge mesteré”-nek, Dr. Bay Bélának is az volt a szülőháza.
A rangos eseményen számos hivatalosság volt jelen, kezdve a kultuszminiszterrel, folytatva a parlamenti képviselőkkel, szenátorokkal, a Magyar Olimpiai Akadémia neves képviselőivel megyevezetőkkel, intézményvezetőkkel, projektvezetőkkel, kivitelezőkkel, befejezve az ukrán testvérváros és a helyi önkormányzat képviselőivel, s a lista még így sem teljes. Éppen ezért név szerint nem említek szinte senkit, nehogy véletlenül kifelejtsek valakit. Arról viszont feltétlenül szólnom kell, hogy olyan neves sportemberek is ellátogattak városunkba, mint például Dr. Kamuti Jenő világbajnok, olimpiai bajnok kardvívó, Bay Béla egyik legkedvesebb tanítványa, a Nemzet Sportolója, a Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnöke, Győr Béla, a MOA főtitkára, Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó, Takács Krisztián magyar olimpikon gyorsúszó, Dr. Killyéni András kolozsvári sporttörténész, olimpiakutató, Bay-kutató, a MOA egyedüli külhoni tagja, a Bay-kiállítás ötletgazdája és támogatója…
A Bay-ház felújítása nem volt egy sétagalopp, hiszen egy A-osztályú műemléképületről van szó. Az évek óta húzódó munkálatokat végül egy román-ukrán projekt, a ,,Kultúra tükörben” (,,Cultura în oglindã”) keretében végezték el. A szükséges több mint 1 millió eurót 90%-ban ez a pályázat biztosította.
Az épület csodálatosan felújított alagsorában, ahol a Bay-kiállítás is helyet kapott, lelepleztek egy, a MOA által adományozott, Dr. Bay Bélára emlékező és emlékeztető háromnyelvű emléktáblát. Hasszán Attila, Bay örököse ezúttal sem jött üres kézzel, Bay Béla kardjával és sisakjával gazdagította az egyre gyarapodó gyűjteményt.
Az épület multikulturális központként fog működni – tudtuk meg Tulbure Gabriela polgármestertől, és számos rendezvénynek, állandó és időszakos kiállításnak ad majd otthont, beleértve a magyarországiakkal közös rendezvényeket is. A városvezető ugyanakkor arra is ígéretet tett, hogy amint a szigorú projekt-előírások lehetővé teszik, az emléktábla méltó helyre, az épület homlokzatára kerül.
Tamási Attila