10.7 C
Baia Mare
hétfő, 2024 október 07.
spot_img

Konferencia Liga: Scuffet kivédte a csehek szemét, a CFR győztesen tért haza Prágából

spot_img

Egyetlen statisztikai mutató tekintetében, a lőtt gólok számában múlta felül a Kolozsvári CFR csütörtök este a Slavia Prágát a labdarúgó Európa Konferencia-liga G-csoportjának 3. fordulójában: a vasutasok 1-0-ra tudtak nyerni a Fortuna Arénában és ezzel ismét versenybe hozták magukat a továbbjutást jelentő két helyért.

Nem sok jót ígért a prágai kiszállás a Kolozsvári CFR számára: a Slavia papíron kétszer értékesebb csapat, az idei szezonban jó rajtot vett, és a két csapat korábbi, 2019-es párharca a BL playoff-körében is két 1-0-s Slavia-győzelmet és cseh továbbjutást eredményezett. S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a Fellegváron nincs nyugalom. Dan Petrescu és a csapat tulajdonosa között az elmúlt hetekben több – a sajtó nyilvánossága előtt lezajlott – csörte miatt az edzőre és a csapatra is fokozott nyomás nehezedett.  

Ellentétben a Konferencia-ligában érdekelt másik romániai csapattal (a FCSB, tulajdonosi utasításra a második vonallal állt ki a dán Silkeborg ellen és szenvedett megsemmisítő 5-0-s vereséget – szerk. megj.) a CFR a legerősebb felállításával futott ki a Slavia ellen.

Nem tapogatóztak a csapatok, a Slavia kezdeti forszingját a CFR-védelem szűrte amennyire tudta, amikor pedig lövésig jutottak a csehek, akkor a bombaformában védő Simone Scuffet állta útjukat. A Slavia elsősorban két afrikai szélsőjével, Moses Usor és Peter Olayinka veszélyeztette a vasutasok kapuját. A 24. percben ez utóbbi féltávoli lövése irányt változtatott Stanislav Tecl lábán és kifele pattant a bal kapufa tövéről. A CFR megelégedett a labdát előre rugdosásával, Rangelo Jangának esélye se volt megtartani a játékszert Aiham Ousou és Tarasz Kacsaraba között. A 41. percben ismét a kapufa mentette meg Scuffetet, Lukas Provod átlövése a jobb kapufáról pattant ki, majd Usor elvétette a célt. Az első félidő első hosszabbítás percében jött aztán a „feketeleves”: Camora bedobásából a labda Rogerhez kerül, aki a rövid oldalon berobbanó Janga lábára tette a labdát, a curacaói csatár pedig nem hibázott.

Jókor jött a szünet a CFR számára, hiszen volt lehetőség átbeszélni az öltözőben az eredménymegőrzési stratégiát. A Slavia ment előre, újabb és újabb helyzeteket dolgozott ki, de ha lövésig jutottak, akkor Scuffet állt a labda útjába. Az olasz kapusnak nyolc védése volt a mérkőzésen, ebből legalább kettő óriási, így joggal jár neki a meccs embere kitüntetés.  

A Kolozsvári CFR győzelme rendkívül helyzetet eredményezett: mivel a forduló másik összecsapásán is vendéggyőzelem született, a koszovói Ballkani 4-3-ra nyert a török Sivasspor ellen, három forduló után mind a négy csapat teljesen azonos mérleget hozott össze: 4 pont és nullás gólarány. A továbbjutásról a hátramaradó három forduló hivatott dönteni, jövő csütörtökön a CFR a Fellegváron fogadja a Slaviát.

 Maszol.ro

spot_img
- Advertisement -spot_img

Még több

- Reklám -spot_img

Máramaros megyei hírek