– Kedves Tamás, azt mondják, hogy létezik szerelem első látásra…, de ugyanígy létezik szimpátia és barátság első látásra. Veled így történt 2019-ben, amikor vendégül láttunk Nagybányán. Bevallom, drukkoltam is… Heller Tamást, a Sas Kabarék sztárját fogadom…, de nagyon hamar elmúlt ez a nyomasztó érzés, hisz egy közvetlen, barátságos EMBERT ismertem meg és a szimpátia rögtön kialakult. Hogy érezted ezt Te?
– Kedves Gyöngyi, én ezt ugyanígy éreztem és alig várom a találkozást.
– Hogyan élted meg az első fellépésed Nagybányán?
– Fantasztikus est volt, Gergely Róbert hívott a Kabaré Kávéházába, nagyon jól éreztem magam, elegáns színház, modern felszereltség, és ami a legfontosabb: nagyon hálás közönség.
– Sok jó színészt tartunk számon Magyarországon, de Heller Tamás csak egy van, kicsit Hoffi Gézához hasonlítanálak, hisz neki is, neked is már a színpadon való megjelenéskor tapsol a közönség, sármod, varázsod, karizmád van.
– Igen megtisztelő, hogy Hoffi Gézához hasonlítasz, de hidd el, hogy rengeteg munka, néha kudarc és sok kitartás gyümölcse ez a siker.
– Honnan örökölted a tehetséged?
– 1946. november 19-én születtem kerek egy kiló nyolcvannal. Egy kosárban körberakott, forró vízzel teli borosüvegekkel tartották bennem a szuszt, de túléltem, már akkor harcos karakter voltam.
Tehetségem Édesapámtól örököltem, aki amatőr színészként állandó tagja és lelke volt az 1954-ben alakult „Dongó” színpadnak. 7-8 éves koromban már nekem is jutott szerep, 1955-ben édesapámmal kabaréban játszottam, párhuzamosan a Debreceni Gyermekszínházban is.
Ahogy cseperedtem, megőrültem a moziért és a színházért. Engem semmi sem érdekelt, csak a mozi és a színház, minden darabról tudtam mindent, ki volt a rendező, operatőr, gyártásvezető… Belém ivódott a színház, mert ebben nőttem fel.
Általános iskolában egyre-másra nyertem a szavalóversenyeket, 1961-ben történt az első televízios szereplésem Debrecenben, akkor lettem gimnazista.
1963 – Debreceni Kisszínpad, majd 1965-ben következett a „Ki mit tud” televíziós felvétele, ahol középdöntős lettem. 1972-1978 Csokonai Színház.
1978-ban kerültem a budapesti Mikrószkóp Színpadra humoristaként és zeneszerzőként, 34 évet szórakoztattam a közönséget. A „Hacsek és Sajót” 37-szer játszották a „Szeszélyes Évszakok”-ban, nagy sikere van ma is.
Szerencsésnek mondhatom magam, hisz olyan remek színészekkel és énekesekkel léphettem fel 50 év alatt, mint: Rátonyi Róbert, Bodrogi Gyula, Cserháti Zsuzsa, Haumann Péter, Kazal László, Kállay Bori, Kabos László, Sas József, Verebes István, Korda György, Aradszky László, Zorán, Reviczky Gábor, Antal Imre, Bajor Imre, Nagy Bandó András, Mikó István, Gálvölgyi János, Agárdi Gábor, Körmendi János, Beregi Péter…, ajjjajjj, sorolhatnám tovább, de hosszú a lista, meg aztán nem szeretnék senkit sem kihagyni.
– A fentebb sorolt nevek közük ki a példaképed?
– Jó a kérdés, de nem sokat kell gondolkoznom rajta: Rátonyi Róbert, Bodrogi Gyula, Haumann Péter.
– Kedvenc szereped, alakításod?
– Van sok kedvencem, de ha ki kell emelnem egyet, akkor a „Kabaré” című musicalből a konferanszié szerep.
– Sikeres életpályád elismerést nyert, milyen díjakat emelnél ki?
– Több, mint tíz díjjal jutalmaztak eddig, kiemelném a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje díjat (1995), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje díjat (2004), és ami számomra legnagyobb megtiszteltetés a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj, amit ritkán kapnak kabaristák, Alfonzó, Kabos László, Kazal László mellé én is bekerültem 2006-ban.
– Október 17-én Nagybányán Kállay Borival együtt léptek fel életmű esttel. Mikor és hogyan ismerted meg Borit?
– Kállay Borival egy utcában laktunk, együtt gyerekeskedtünk, együtt jártunk tánciskolába, ahol partnerem volt…, diákszínjátszás együtt Debrecenben, majd közös filmszerepek is.
A közös fellépéseken, közös szerepeken kívül mély barátság köt minket össze, innen jött az ötlet, hogy közösen szervezzük meg a jubileumi életmű előadásunkat, amiben sok meglepetés is lesz.
Ezelőtt három évvel együtt látogattuk meg Koltón a híres somfát és a kőasztalt, ahol a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versét írta Petőfi, a „ Szeptember végén”-t.
– Te ezt megzenésítetted, és megkönnyezte a közönség. A közönség szívesen meghallgatná újra.
– Ezt a verset sokan megzenésítették és éneklik, elsőnek Huszka Jenő. Természetesen szívesen viszem Nagybányára az én verziómat, ez nem kérdés, és nagyon várom, hogy újra egy szép estét eltölthessek Koltón az előadás után.
– Kedves Tamás, várunk sok szeretettel Titeket Kállay Borival együtt október 17-én Nagybányára a Városi Színházba!
– Ott leszünk!
– Köszönöm a beszélgetést!
Kérdezett: Oravecz Gyöngyi
