„A lángész kötelez!” („Génie oblige!”) – ez volt a jelszava a 19. század egyetlen világszerte is az igazi nagyok közé sorolt magyar muzsikusának, Liszt Ferencnek. E jelszó értelmében sokoldalú- an kiaknázta saját különleges képességeit, mint kora egyik legkiemelkedőbb, lenyűgöző hatású zongoraművésze, merészen újító zeneszerző, karmester, nagy vonzáskörű pedagógus és zenei író. Magyarország hűséges szülötteként páratlan nyitottsággal szívta magába mindazokat az értékeket, amelyekkel mozgalmas élete során Európa különböző országaiban találkozott, ugyanakkor mindenütt önzetlenül és hatékonyan hozzájárult a zenei kultúra fejlődéséhez.
Osztrák anya és magyar apa gyermekeként a határközeli Doborjánon (Raiding) született Liszt Ferenc. Először apjától tanult zongorázni, első nyilvános koncertjeit 9 éves korában adta Pozsonyban és Sopronban. Tehetsége elismeréseként négy magyar főúr hat évig ösztöndíjat biztosított zenetanulásához. 1822-től Bécsben tanult Czernytől és Salieritől, 1823-tól Párizsban magánúton folytatta tanulmányait.
Csodagyerekként, majd virtuóz felnőttként is végigkoncertezte fél Európát, és folyamatosan fejlesztette zongoratechnikáját. Élettársával, Marie D’Agoult grófnővel Svájcban telepedtek le, három gyermekük született. Zeneszerzőként az 1850-es években kezdett elismertté válni, 1856-ban az ő ünnepi miséjével szentelték fel az esztergomi székesegyházat. A hatvanas évektől kezdve zeneszerzőként főleg egyházi zenékkel foglalkozott, élete pedig a Pest-Róma-Weimar háromszögben folyt.
1875-ben saját lakásán alapította meg a Zeneakadémiát, melynek elnöke és oktatója lett. Bayreuthban hunyt el tüdőgyulladásban, sírja ma is itt található.
Dávid Lajos:
TELEKI SÁNDOR ÉS LISZT FERENC
Gróf Teleki Sándort első nagy barátsága Liszt Ferenchez fűzte. Megismerkedésük a berlini egyetemi évekhez köthető: Teleki a tanulóifjúság vezére, Liszt akkor már elismert zeneköltő és zongorista. Noha „a gróf nem volt valami nagy zenedühönc”, Liszt – akiért Teleki Berlinben párbajt vív, majd Szentpéterváron nőszöktetésbe bonyolódik – baráti szárnyai alá fogadja. „Akaszd szegre a filozófiát, nem lehet azt könyvből tanulni, lapozgasd az élet bibliáját…” – tanácsolta a zeneszerző és magával vitte hangversenyeire. Lengyelországba és Oroszországba vezet útjuk, majd Bécs és Pest következik, sőt Bukarestbe is ellátogatnak. Végül Franciaország felé röpíti őket az utazókocsi. „Nincs több város a világon, csak Párizs” – írja Teleki. Liszt a rajnai Nonnenwärt regényes szigetére is magával vitte barátját, ahol élettársa, d’Agoult grófnő körében pihente ki a hosszú utazások fáradalmait.
Barátságuk végig kísérte életüket. 1846 őszén, amikor Liszt először utazott hangversenyezni Erdélybe, Kolozsváron régi pajtása fogadta. Teleki nagy estélyt rendezett a tiszteletére. A máramarosszigeti Pócsy Laci bandája húzta egész éjszaka a legszebb magyar nótákat, főleg a divatos „koltóit”, amelyet Liszt tizennegyedik magyar rapszódiájában is feldolgozott. „…szemei kigyulladtak, ujjaival pattogtatott, s belekiáltott a nótába, mi pedig aprózni kezdtük, s hajtottuk reggelig. A nagy mester zongorája mellé ült, mi apróztuk, s ameddig mi hajtottuk, ő megírta első magyar ábrándját” – emlékezett vissza később Teleki Sándor.Liszt a Magyar rohamindulót „Méltóságos gróf Teleki Sándornak barátilag ajánlva” veti papírra. Amikor emigrációja idején Sándor grófot Párizsban az adósok börtönébe zárják, d’Agoult grófnő indít gyűjtést a megsegítésére. 1879-ben, Liszt második kolozsvári hangversenyezésének idején ugyancsak az akkor már ősz fürtű Teleki fogadta az akkor már ugyancsak ősz fürtű zeneszerzőt. Koltóra azonban – bár tervezték – Liszt soha nem jutott el…
