Molnár József
Az alábbi írás több, mint három évtizede hangzott el, a Misztótfalusi Kis Miklós emlékház avatóján. Szerzője Molnár József (Budapest, 1918. augusztus 27. – München, 2009. december 1.) magyar népi író, folyóirat-szerkesztő, könyvkiadó és nyomdász, aki „a betű szolgálatában” élt és dolgozott, ahogy ő maga vallotta, és aki éveken keresztül foglalkozott Kis Miklós (1650–1702) munkásságával. Ő alapította a Misztótfalusi Kis Miklós Alapítványt és Misztótfalu múzeumát, amelyet 1991. szeptember 8-án avattak fel ünnepélyesen és adtak át a nyilvánosságnak.
Tavaly (1991-ben – szerk. megj.) ősszel múlt háromszáz esztendeje, hogy ennek a kis falunak nagy szülöttje, Erdély fénikse, Misztótfalusi Kis Miklós hazaérkezett Amszterdamból, otthagyva jó hírnevet, gazdagságot és nyugodt békés életet, mert inkább nemzetének és egyházának kívánt szolgálni. Azzal a szilárd hittel tért haza, hogy itthon könyvekkel „elbővíti és olcsósítja” Erdélyt és olyan betűket készít majd – mint mondotta – amelyeknek „Európában nem lött volna mása”. Terveit az ismert okok miatt nem tudta megvalósítani. Irigység, rosszindulat és a papi hiúság halálba kergette. Gyönyörű betűi, melyeknek Európában valóban nincs mása, idehaza nem készülhettek el. Ezért mi magyarok sokáig csak tragikus sorsú nagy nyomdászunkat, helyesírásunk megalapozóját és a legkorrektebb Biblia nyomtatóját tiszteltük benne évszázadokon át, időnként meg-megfeledkezve róla. Ezalatt a távoli nyugati országokban szerteszórt betűit ugyan csodálták, de neve Hollandiában és Itáliában poros levéltárak mélyén szunnyadt, várva a feltámadásra, hogy mint a betűkészítés egyik legnagyobb mesterének életművét a világ és mi magyarok is teljes egészében megismerjük. Engedtessék meg nekem, hogy ma itt csak arról szóljak, hogyan jutott el Misztótfalu nagy fia a világhírig.
A betűmetszés már száz esztendeje jól jövedelmező foglalkozás volt Hollandiában, de senkinek sem jutott akkor eszébe művészetnek tekinteni. Maga Kis Miklós is inkább csak különös képességet kívánó mesterségnek tartotta, noha tudta, hogy ebben ő volt korának legnagyobb mestere. Mire Amszterdamban elsajátította a betűmetszés fogásait, a holland betűk világhírének megalapozói, Christoffel van Dyck, Bartholomeus és Reinhardt Voskens már örök álmukat aludták. Mestere, Dirk Voskens értette ugyan az apjától tanult mesterséget, de különösebb képességekkel nem rendelkezett. Tőle már csak a mesterség fogásait sajátíthatta el; művészi érzéket innét, a Toscanara emlékeztető, festőket megihlető szelíd tájból, a misztótfalusi cserepesek műhelyének világából vihette magával. Az Amszterdamban töltött tíz és fél év alatt ki is derült, hogy a tanítvány nagyobb a mesternél, s akik a holland betűk szépségének és szolid kivitelezésének hírére messze országokból Amszterdamban akartak betűket vásárolni, elmentek a mester háza előtt és a tanítványt, az „ongaar”-t keresték.
De ne áltassuk azért magunkat, életében nem volt világhírű. Világhírű a holland betű, a holland könyvnyomtatás, kiadás és könyvkereskedelem volt. Mai világra szóló hírnevét egy véletlennek köszönhetjük. Hazajövet a német könyvnyomtatás akkori központjában, Lipcsében Anton Janson betűöntő utódjánál, Karl Edlingnél hagyott egy nem teljesen kész betűcsaládot. A kincset érő matricákról két-három évtizeddel később Lipcsében már csak anynyit tudtak, hogy Hollandiában készültek, és korunkig a legszebb német antikva betűtípusnak tartották. 1920-ban a Stempel AG betűgyár megvásárolta a fennmaradt matricákat. Móri Gusztáv, a betűgyár művészeti vezetője úgy vélte, hogy ezeket csak az egykori lipcsei betűmetsző és -öntő, Anton Janson készíthette, aki a mesterségét Hollandiában sajátította el. Az eredeti matricák alapján felújított betűket Móri Gusztáv javaslatára „Janson-Antiqua” néven hozták forgalomba. Ezzel újból felmerült a hollandiai eredet kérdése. Ötven évvel Kis Miklós hazajövetele után egy lipcsei nyomdász, Friedrich Christian Lessern, elgondolkodva ezeknek a szép betűknek az eredetén, úgy vélte, hogy Karl Edling örökösei a betűket visszavitték Hollandiába, akiktől 1710-ben Wolfgang Dietrich Ehrhard visszavásárolta és Lipcsébe hozatta, és egy későbbi minta alapján, mint „Holländische Antikqua” betűként hozta forgalomba. Ezen a néven ismerte több mint 250 éven át a német nyomdaipar. A Stempel cég által felújított betűinek sikerét látva a nagy angol betűgyár, a Monotype is elkészítette, de mivel 1938-ban már sok nyomdászat történész kételkedett Janson szerzőségében, Janson Antiqua helyett inkább Ehrhardt-Antiqua-nak nevezte. A másik nagy matricagyár, a Linotype átvette Móri Gusztáv tévedését és a Hermann Zapf által a modern szedőgépek számára mesterien felújított betűket, továbbra is Janson Antiqua-nak nevezte, és mind a mai napig ezen a néven ismeri a világ.
– folytatjuk –
[…] Misztótfalutól a világhírig (1.) […]