A 2021-ben megalapított szervezet, amely az RMDSZ kezdeményezésére jött létre november 19-én tölti az egy évet. Az elmúlt 365 napban egészen pontosan 0 (olvasd NULLA) programot szerveztek a fiatalokért.
Az RMDSZ jóvoltából működő egyesület egy egész év alatt egyetlen programot sem szervezett, nyoma nincs a aktivitásuknak. Egyetlen RMDSZ által szervezet programhoz, egy “iparty” elnevezésű bulihoz csatlakoztak, mint társszervező.


A szervezet alapításakor a nagybányai RMDSZ azt nyilatkozta, hogy a szervezet egyik fő célja, hogy megszólítsa a nagybányai diákokat, fiatalokat, illetve mindazokat a nagybányai magyar személyeket is, akik egyetemen tanulnak vagy elvégezték azt és kint élnek a nagyvilágban.
Nem tudjuk ez a tevékenység miként járul hozzá a fent említett nemes cél megvalósításához, minden esetre sokat elárul a 0 ifjúsági tevékenység arról, hogy képzeli el a nagybányai RMDSZ a fiatalok megszólítását.
Az RMDSZ-nek egyébként létezik működő ifjúsági szervezete is, a Nagybánya Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács, amely azonban a Persze-vel ellentétben nem kapott támogatást az RMDSZ-től a programjaira.
Ugyanakkor egy további fantom szervezet is be van vonva az ifjúsági „tevékenységekbe”, az Itthon Ma egyesület, amely az NTIET nevében zsebelt be a Communitas Alapítványtól 1000 lejt. Azt, hogy az egyesületnek mennyire nincs köze az NTIET-hez az is mutatja, hogy még a szervezet nevét sem voltak képesek helyesen leírni a pályázatban, ugyanis a szavak sorrendjét felcserélték. Azt nem tudjuk miként számolták el a pályázatot, úgy, hogy közben nem szerveztek az NTIET számára programokat.


Összességében kijelenthető, hogy a nagybányai RMDSZ annyira kontroll alatt akarja tartani a fiatalokat, hogy inkább a semmittevést támogatja, csak a saját fantom szervezetei képviseljék a fiatalokat.