Karácsony volt Váralján

0
324

Igaz, hogy nem naptári, egyházi értelemben vett karácsony, ennek ellenére mintegy két órára hamisítatlan ünnepi hangulatot csempészett vasárnap a szinérváraljai közönség szívébe, lelkébe a Szeretet Karaván.

A teltházas előadás arculatkialakítását és megszervezését az a mindössze 17 éves némethlászlós diáklány vállalta magára, aki korábban is házigazdája volt egy hasonlóan nagysikerű rendezvénynek. Pápai Renátáról van szó, akit akkor 14 évesnek tudtam, de ő sietett kijavítani, hogy sokkal ,,vénebb, aggabb”, már 17 éves. Ez is egy bizonyíték arra a tréfás megállapításra, hogy mi, felnőttek egyáltalán nem öregszünk, csak a gyerekeink vénülnek rohamosan. Életkor ide, vagy oda, amit Pápai Renáta akkor és most is remekelt, az bármelyik felnőttnek a becsületére válhatna. Csak gratulálni tudok neki, és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül.

Persze, ez az előadás nem csupán egyetlen személy érdeme, hanem egy egész csapaté, melynek tagjai, Pápai Renáta mellett: Adoreanu-Kraiger Róbert, Alföldi-Lakatos György, Alföldi Tibor, Balog Brigitta, Balogh Áron, Balog Viktória, Bányai Roni Szilárd, Büte Hilda, Dragoº Patrícia, Fornvald Ákos, Gagyi Anna,  Jenei Ádám, Jenei Szilvia, Kallós Krisztina, Kató-Tamási Karolina, Kató-Tamási Martin,  Kölcsei Rebeka, Lakatos Nándor, Lakatos Norbert, Noveli Krisztián, Noveli Krisztina, Noveli Rebeka, Oravecz Csongor, Pápai Evelin, Pop Evelin, Sólyom Viktória, Szendrei Blanka, Tamási Rita, Újlaki Márk, Újlaki Tamara.

A jelentős zenei erőket felvonultató előadás elemzésére nem térek ki külön, hiszen minden előadó hozta a formáját, ez a közönség vastapsából is kiolvasható volt. Egyébként erről bárki meggyőződhet majd a soron következő nagybányai és koltói előadásokon is, hiszen ezt nem magyarázni, hanem látni, hallani, megtapasztalni kell.

Az eseményt többek között megtisztelte jelenlétével a kisváros polgármester asszonya, Tulbure Gabriela, Apjok Norbert parlamenti képviselő, Huszár László helybeli tiszteletes és Buna János plébános, az első három az előadás végén néhány szót is szólt a jelenlévőkhöz.

Ennek és a soron következő előadásoknak a támogatói: Apjok Norbert parlamenti képviselő, Cefo, Undergarden, Webasto, Oravecz Csongor, Tibidatour, Piticof, Amstic. Médiatámogatók: Bányavidéki Új Szó, ujszo.ro, maramaros.ro.

A szervezők messzemenően elérték a ,,Szeretet Karaván” kapcsán kitűzött céljaikat, éspedig azt, hogy karácsonyi hangulatot varázsoljanak és adományokat gyűjtsenek árvaházak és rászoruló családok részére. A szinérváraljai előadás során, az ajándékcsomagok mellett, csak a helyszínen megtett adományokból 4 300 lej gyűlt össze. Ezt  az összeget rászoruló váraljai családok és gyerekek megsegítésére fordítják.

A rendezvény végén forralt borral, süteménnyel és mézeskaláccsal kedveskedtek a szervezők, és a finálét követő közösségi együttlét sem maradt el. Csak mondom: a megtisztelő forraltbor manageri pozíciót jómagam töltöttem be, igaz, életemben először készítettem ilyen nedűt, illetve menedzseltem forraltbor-bizniszt. De megérte!

Tamási Attila