,,Kikarácsonyodott” Nagybányán és Koltón is

0
193

A Szeretet Karaván újabb állomásai

Mielőtt még bárki megkövezne amiatt, hogy márpedig a címben szereplő szó nem is létezik, megjegyzem, tisztában vagyok vele, de ennél plasztikusabban nem tudom kifejezni azt a hangulatot, amely – Szinérváralja után – a megyeszékhelyen és Koltón megtartott Szeretet Karaván előadásokat jellemezte. Így tehát fogadjuk el, hogy mostantól a ,,kikarácsonyodott” szó is gazdagít(hat)ja szókincsünket.

Nagybányán a Bábszínházba várták szombat este a szervezők mindazokat, akik rá szerettek volna hangolódni a karácsonyra, Koltón pedig a ,,Teleki Sándor” Művelődési Házban látták vendégül a szórakozni, kikapcsolódni, de ugyanakkor jótékonykodni is kívánó helyi lakosokat. Mindkét előadás remekül sikerült, igaz, Koltón többen voltak, már-már kicsinek bizonyult a terem, így talán a hangulat is arányosan emelkedettebb volt, de a megyeszékhelyi előadásra is mindenki büszke lehet.

Ahogy azt bevezetőjében Pápai Renáta is elmondta, a karaván célja nem csak településről településre, hanem – a szeretet jegyében – embertől emberig, szívtől szívig is eljutni.

Nem áll szándékomban részletesen beszámolni az eseményekről, csupán annyit jegyzek meg, hogy a közel kétórás előadás során mindenki találhatott számára tetsző dalt, hiszen a forgatókönyv úgy volt összeállítva, hogy a különböző stílusok, zenei világok kiegészítsék egymást. Hiába szaporítanám a szót, a végére csakis azt tudnám mondani, összegezve: ,,Nagyon ügyesek voltatok, gyerekek!” Ennyi, ezt felesleges magyarázni, fejtegetni, ezt látni, hallani kellett. Hogy kik voltak ügyesek? Ismételten felsorolom (mindhárom előadás) fellépőit: Adoreanu-Kraiger Róbert, Alföldi-Lakatos György, Alföldi Tibor, Balog Brigitta, Balogh Áron, Balog Viktória, Bányai Roni Szilárd, Büte Hilda, Dragos Patrícia, Fornvald Ákos, Gagyi Anna, Jenei Ádám, Jenei Szilvia, Kallós Krisztina, Kató-Tamási Karolina, Kató-Tamási Martin, Kölcsei Rebeka, Lakatos Nándor, Lakatos Norbert, Noveli Krisztián, Noveli Krisztina, Noveli Rebeka, Oravecz Csongor, Pápai Evelin, Pápai Renáta, Pop Evelin, Sólyom Viktória, Szendrei Blanka, Tamási Rita, Újlaki Márk, Újlaki Tamara. Hangosító: Jenei István. Világosító: Ansary Andrei. A két utóbbi helyszínre a fellépők és a ,,stáb” a Rodica vezette nagybusszal jutottak el, ami egy külön élmény volt mindenki számára. S hogy  kiknek a támogatásával lehettek ügyesek, illetve mutatkozhattak be az előadók nagyközönség előtt is? Úgyszintén sorolom: Amstic, Apjok Norbert parlamenti képviselő, CEFO Képzőközpont, Koltó-Katalin Polgármesteri Hivatala, Oravecz Csongor, Piticof, Szinérváralja Polgármesteri Hivatala, Tibidatour, Undergarden Kft., WEBASTO Máramaros. Természetesen – nem utolsó sorban – köszönet illeti mindazokat, akik részt vettek az előadáson és felajánlásaikkal lehetővé tették, hogy a szervezők ajándékcsomagokat juttassanak a rászorulóknak. S hogy a ,,kisdobosokról, rikkancsokról” se feledkezzem meg: Bányavidéki Új Szó, maramaros.ro, maramedia.ro, Plus TV Máramaros, ujszo.ro.

Akárcsak az első helyszínen, Nagybányán és Koltón sem maradhatott el az előadás utáni süteményezés és forraltborozás, ami csak fokozta az ünnepi hangulatot.

***

Ha a Szeretet Karaván halad, az adomány nem apad…

… mondhatnám, hiszen valóban, a Szinérváralján összegyűlt 4 300 lej, 20 euró és egy ajándékcsomag után Nagybányán további 1 700 lejt és több ajándékcsomagot, Koltón pedig 3 180 lejt sikerült ,,összemuzsikálnia” a Pápai Renáta vezette lelkes csapatnak.

Az így összegyűlt pénzösszegekből vásárolt ajándékok egy része már célba is ért azokhoz, akik segítségre szorulnak. Szinérváralján 14 nagy értékű, személyre szabott csomag került kiosztásra. Alapvető és tartós élelmiszereket, ruhaneműket, játékokat, édességet, gyümölcsöt, karácsonyfát, két esetben készpénzt tartalmaztak ezek az ajándékcsomagok.

A gyerekek, fiatalok nemes feladata volt felkeresni azokat a családokat, egyedülálló személyeket, amelyek, illetve akik esetében kicsit be kellett segíteni az angyalkának. S bár a fellépők voltak azok, akik ajándékot adtak, azt hiszem, a végén a legértékesebb ajándékot mégis ők kapták. A jótett csodáját vihették haza szívükben.

  • ,,Örülök, hogy részese lehettem a Szeretet Karavánnak, köszönet a fiataloknak, akik szervezték és köszönet a közönségnek, akik adományokkal hozzájárultak ahhoz, hogy több, mint 30 család karácsonyát szebbé tegyük.” – nyilatkozta az eseménysorozat kapcsán Apjok Norbert parlamenti képviselő, a Karaván egyik lelkes támogatója. A képviselő ugyanakkor megjegyezte: amíg ilyen tehetséges gyermekek, fiatalok és ilyen színvonalas rendezvények vannak, van jövője a máramarosi magyarságnak.

A nagybányai és koltói ajándékosztásokról a későbbiekben számolunk be.

Tamási Attila