12.7 C
Baia Mare
hétfő, 2024 október 07.
spot_img

Hétfőn kezdődik ismét a tanítás; az iskolaigazgatók ajánlásokat kapott az influenzavírus terjedésének megelőzésére

spot_img

Vasárnap véget ért a téli vakáció, a tanulók hétfőn visszatérnek az iskolába. 

A következő szünidő a február 6-26. közötti időszaknak a megyei tanfelügyelőségek által kijelölt hetében lesz. 

A 2022-2023-as tanév öt modulra és öt vakációra tagolódik. 

Az Iskola másként hetet és a Zöld hetet a 2023. február 27-e és június 16-a közötti időszakban kell megszervezni, az erre szánt egyenként ötnapos időszakról a tanintézetek döntenek. 

Ligia Deca oktatási miniszter az Alexandru Rafila egészségügyi miniszterrel közös csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, január 9-én a tanrendnek megfelelően újra kinyitnak az iskolák, és hangsúlyozta, hogy az influenzás esetek nagy száma ellenére a tanügyminisztérium semmilyen formában nem bátorítja a diákok távolmaradását. 

Alexandru Rafila pedig kijelentette, hogy Romániában jelenleg járványügyi veszélyhelyzet van a legúti megbetegedések és az influenzás esetek számának megnövekedése miatt. Az egészégügyi miniszter szerint azért nem hirdetnek járványhelyzetet, mert ez a koronavírus-járvány idején alkalmazott korlátozó intézkedések újbóli bevezetését tenné szükségessé.

A pénteken tartott távértekezleten Deca arra buzdította a főtanfelügyelőket, hogy támogassák az iskolákat az oktatási folyamat normális körülmények közötti folytatásában, a megelőzésre helyezzék a hangsúlyt, és konzultáljanak a minisztériummal az olyan „rendkívüli helyzetekben”, amikor egy iskola az oktatás ideiglenes felfüggesztését kéri a légúti megbetegedések magas száma miatt.

Ligia Deca ugyanakkor felhívta a tanfelügyelőségek képviselőinek figyelmét azokra a tájékoztató anyagokra, amelyeket az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) dolgozott ki az influenzavírus terjedésének fékezésére.

A tájékoztatásban leszögezik, hogy a tanfelügyelőségeknek kötelességük kijelölni egy személyt, aki állandó kapcsolatban áll a megyei egészségügyi igazgatósággal; továbbítaniuk kell az iskoláknak az egészségügyi minisztérium által javasolt megelőző intézkedésekről szóló információs anyagokat, útmutatókat; tájékoztatniuk kell a szaktárcát az oktatási intézményekben tapasztalt minden „rendkívüli járványügyi helyzetről”.

Az oktatási intézményeknek a következő kötelezettségeik vannak:
* az iskolások, óvodások szüleinek vagy gyámjának tájékoztatása az influenza és más légúti fertőzések tüneteinek felismeréséről, hogy az egészségügyi minisztérium útmutatójának megfelelően naponta elvégezzék az otthoni szűrést, mielőtt a gyermek belép a közösségbe;
* napi szűrés az iskolákban az első óra megkezdése előtt;
* a rendszeres kéz- és felületfertőtlenítéshez szükséges anyagok biztosítása;
* a tantermek rendszeres fertőtlenítése;
* a helyiségek rendszeres szellőztetése;
* a köhögés és tüsszentés helyes módjának megtanítása;
* javasolni a védőmaszk viselését a tanszemélyzet és a gyerekek számára egyaránt;
* a szülők tájékoztatása a légúti fertőzésre utaló tünetek megjelenésekor esedékes teendőkről.


AGERPRES

spot_img
- Advertisement -spot_img

Még több

- Reklám -spot_img

Máramaros megyei hírek