A borsafüredi olimpiai sípálya adhat otthont a Magyar Síszövetség által szervezett táboroknak és versenyeknek

0
485

Az erről szóló jegyzőkönyvet májusban írják alá.

Borsa polgármestere, Ion Sorin Timiș tavaly ősszel találkozott a Magyar Olimpiai Bizottság, a Testnevelési és Sportegyetem, valamint a Magyar Síszövetség képviselőivel.

„Ebből az alkalomból felkértem ezen intézmények vezetőségét és tagjait, hogy jöjjenek el Borsafüredre nézzék meg az itt meglévő sportbázist, azaz a Libegőt és az Olimpiai Sípályát, azzal a gondolattal, hogy a magyar alpesi sísportolók edzőtáborait, síversenyeit, költöztessék át a nyugati országokból Borsafüredre, hisz a Magyar Síszövetség történelmileg is kötődik a helyhez” – közölték Borsa Városháza képviselői.

Így a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Síszövetség és a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus képviselői a közelmúltban meglátogatták az Olimpiai pályát, a Libegőt és a Borşafüred által kínált létesítményeket.

„Nagyon elégedettek voltak a látottakkal, bevallásuk szerint Borsafüred által kínált jelenlegi lehetőségek a legjobb kategóriát képviselik és amit itt láttak, azt csak olyan nyugati országokban láthattak, mint Ausztria, Svájc vagy Olaszország – állítják a Városháza képviselői.

Elmondásuk szerint a húsvéti ünnepek után újabb találkozóra kerül sor a Testnevelési és Sportegyetem képviselőivel, májusban pedig jegyzőkönyvet írnak alá a borsai városháza és a magyar állam illetékes képviselői között, hogy edzőtáborokat és síversenyeket szervezzenek Borsafüreden.

A Borsafüredi olimpiai parkról készült kisfilmünket itt megtekinthetik:

Pongrácz Panni