25.7 C
Baia Mare
péntek, 2023 június 02.

Bode: A SMURD mára már a román állam létfontosságú intézménye

 A rohammentő-szolgálat (SMURD) a belügyminisztérium és a román állam ‘létfontosságú’ intézménye, amelynek a munkatársai a küldetéseik és a bizonyított hatékonyságuk révén gyökeresen megváltoztatták az orvosi vészhelyzetek kezelését – jelentette ki vasárnap Lucian Bode.

A belügyminiszter Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkárral együtt a bukaresti SMURD létrehozásának 15-ik évfordulójának alkalmából szervezett eseményen vett részt. Beszédében kifejtette, hogy az intézmény a másfél évtizedes fennállása alatt az országos katasztrófavédelmi rendszer nélkülözhetetlen struktúrájává vált.

Bode szerint a bukaresti SMURD-ot a 15 év alatt több mint egymillió esethez riasztották, a munkatársai több ezer ember életét mentették meg, tavaly pedig hatszor annyi fővárosi lakos fordult hozzájuk segítségért, mint megalapításuk évében, 2008-ban. ‘Ezeket az eredményeket nem lehetett volna elérni a folyamatos, különleges, az aktuális követelményekhez és kihívásokhoz igazított képzés nélkül’ – mondta a belügyminiszter.

A tárcavezető kitért arra is, hogy kezdetben a bukaresti SMURD-nak egyetlen műszaki mentésre alkalmas járműve volt, amit adományba kapott. Mára azonban az uniós alapoknak köszönhetően a járműparkja a legnehezebb vészhelyzetek kezelésére alkalmas gépkocsikkal büszkélkedhet. Megemlítette, hogy a járműpark a civil szervezetekkel kötött partnerségek révén további eszközökkel bővült, többek között hét motorkerékpárral, amelyek csupán a múlt évben több mint 13 ezer mentakcióban vettek részt.

Bode emlékeztetett arra, hogy mindezek mellett a bukaresti SMURD számos külföldi mentőakcióban is mentett életeket.

Raed Arafat azzal egészítette ki a belügyminiszter mondanivalóját, hogy a fővárosi SMURD mára már mentőhelikopterekkel és repülőkkel is hajt végre küldetéseket.

A rendezvény végén egy több áldozatot követelő autóbaleset forgatókönyvén alapuló mentőakció-gyakorlatot mutattak be. AGERPRES

- Advertisement -spot_img

Még több

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

- Reklám -spot_img

Máramaros megyei hírek