A gyermekek számára talán a legfontosabb tudnivaló, hogy június 1-től a hónap végéig ingyen igénybe vehetik a ligeti kisvonat szolgáltatásait.
Ezen kívül számos más programmal is készült a nagybányai városvezetés a Nemzetközi Gyermeknap méltó megünneplése. Ezeknek a rendezvényeknek a már említett Liget és a Klastromrét ad otthont. Június elsején 10 órától különféle gyermekprogramok várják az érdeklődőket. 11 órától sporteseményeken vehetnek részt a gyerekek, 13 órától gyerek kézilabda és foci lesz. Délután 5 órától bábelőadásra várják a jövő nemzedékét. 18 órától gördeszka bemutató, 18.30-tól színházi előadás lesz. Ezen kívül további szórakozási lehetőségek is lesznek. További tájékoztatás a megyeszékhely honlapján, illetve a városszerte kifüggesztett plakátokon.
A Nemzetközi Gyermeknapra, illetve a hosszú hétvégére való tekintettel, elsején a planetárium is ingyen látogatható, 8 és 16 óra között. Másnap, azaz június 2-án az intézmény zárva lesz.
Június 3-án és 4-én pedig a Megyei Néprajzi és Népművészeti Múzeumba várják az érdeklődőket, ahol különféle érdekes tudományos kísérletekben lehet részük mindazoknak, akik oda ellátogatnak.
Június 1-5 között a nagybányai közszállítási vállalat autóbuszai és trolibuszai az alábbi program szerint közlekednek:
– 1-jén, 2-án és 3-án a szombati program szerint
– 4-én és 5-én a vasárnapi program szerint.
Tamási Attila