122 éve, 1901. április 18-án született Németh László, Kossuth-díjas magyar orvos, író, esszéista, drámaíró, műfordító.
Édesapja, Németh József (1873–1946), a nagybányai Magyar Királyi Állami Főgimnázium tanára, édesanyja, Gaál Vilma (1879–1957), tisztviselő család gyermeke.
Tanulmányai
Családjával 1904-ben Szolnokra, majd 1905-ben Budapestre költözött. A Medve utcai általános iskolában (1907–11) tanult, majd gimnáziumi tanulmányait a Bulyovszky [ma: Rippl-Rónai] utcai Kemény Zsigmond (1911–17) és a budai Toldy Ferenc Főreáliskolában (1917–19) végezte. Bölcsésznek készült, 1919-ben magyar–francia szakos bölcsészhallgató, de 1920 tavaszán átiratkozott az orvoskarra, ahol fogorvosi diplomát szerzett 1925-ben, s cselédkönyves orvos lett a Szent János Kórházban. Később fogorvosi rendelőt nyitott, majd iskolaorvos lett.
Írói pályája
1925 decemberében a Nyugat novellapályázatán a Horváthné meghal című paraszttörténetével első díjat nyert.
Az év karácsonyán feleségül vette Démusz Ellát (1905–1989), Démusz János vendéglős lányát.
1926 és 1944 között hat lányuk született, közülük ketten csak rövid ideig éltek. Leányai közül Jakabffyné Németh Magdából (1926–) pedagógus lett. Lakatos Istvánné, Németh Ágnes;Dörnyei Józsefné, Németh Judit (1932–2019) fizikus professzor, az MTA rendes tagja volt; Németh Csillából (1944–2019) pedig orvos lett.
1926-tól cikkei, könyvismertetései jelentek meg a Nyugat-ban, a Protestáns Szemlé-ben, a Társadalomtudomány-ban, később az Erdélyi Helikon-ba és a Napkelet-be is írt, ez utóbbinak 1931-ig vezető kritikusa volt (a Protestáns Szemlé-ben és Napkelet-ben eleinte Lelkes László álnéven szerepelt).
1926-ban megnyitotta fogorvosi rendelőjét, még externistaként pedig bejárt az új Szent János Kórház elme- és idegosztályára. Iskolaorvosi állást vállalt a Toldy Főreáliskolában (1926–27), az Egressy úti (1928–31), és a Medve utcai polgári iskolában (1931–43). 1927-ben a Napkelet munkatársa. 1928-ban feleségével Olaszországba és Franciaországba utazott.
1929-ben a Napkeletben jelent meg első regénye, az Emberi színjáték. Télen tuberkulózisban megbetegedett. Olaszországban és Felsőgödön gyógyíttatta magát, felhagyott a fogorvosi gyakorlattal. 1930-ban Baumgarten-díjat kapott, de Hatvany Lajos támadása miatt visszaadta. 1931-ben kiegészítő érettségit tett görögből; rövid ideig görög szakos bölcsész volt. November 29-én Debrecenben részt vett az Ady Endre Társaság irodalmi estjén, mely öt „népi író” (Németh, Erdélyi József, Illyés Gyula, Kodolányi János, Szabó Lőrinc) sikeres bemutatkozása volt a közönség előtt. 1930 és 1935 között az esztergomi Sátorkőpusztán töltötte nyarait, amelyről az utókor emléktáblán is megemlékezett.
A Nyugattal már az 1920-as évek végétől sem volt felhőtlen a kapcsolata. Az 1930-as évek elejétől szembekerült Babits Mihállyal, részben a formálódó népi mozgalom (és különösen Kodolányi János), 1932-ben pedig Török Sophie értékelése miatt. A Nyugat és Németh közötti szakításban Németh László Magam helyett című 1943-as tanulmánya szerint (Török Sophie ügye és más ügyek mellett) Kodolányi személye is szerepet játszott; még a november 29-ei debreceni est előtt végződött szerencsétlenül annak az „erélyes hangú” levélnek az ügye, melyet Németh Basch Lóránthoz, a Baumgarten Alapítvány egyik kurátorához intézett Kodolányi megsegélyezése ügyében. Az ügy a másik kurátor, Babits elzárkózásával, sőt kínos jelenettel végződött (Németh épp Babits lakásán tartózkodott, amikor Basch telefonon beszámolt kurátortársának a levélről).
1932. szeptember 26-án Tanú címmel lapot indított, amelyet egymaga írt és szerkesztett. A folyóiratnak 1937 tavaszáig 17 kötete jelent meg. 1934 áprilisától rövid ideig Fülep Lajossal és Gulyás Pállal szerkesztette a Választ, a Magyar Rádióban átvette az irodalmi osztály irányítását (1934–35). Viszonylag rövidnek mondható rádiós működése során igyekezett az akkori kortárs magyar irodalom egészét felölelni, műsorában a kor nagy vagy később naggyá vált, vagy akkoriban felkapott, de azóta elfeledett írói, költői maguk olvasták fel műveiket, vagy azok egy-egy részletét, majd beszélgettek róluk Németh Lászlóval. A műsorban bevezetett határozott minőségelvűség egy valóban nívós rovatot eredményezett, amely, ötvözve a rádiózásról és ezen belül a népművelés fontosságáról írt tanulmányával évtizedekre jelentős befolyásoló erővel bírt a Magyar Rádió műsorpolitikájára, hatása pedig részben máig érezhető az irodalmi műsorok terén.
1934-ben jelent meg első könyve, az Ember és szerep. 1935-ben csatlakozott az Új Szellemi Front reformmozgalmához; a Sziget című folyóirat és a Magyarságtudomány munkatársa.
1938 március 30-án a Nemzeti Színház Kamaraszínháza bemutatta Villámfénynél című darabját, melyet két társadalmi drámájának bemutatása követett a Nemzeti Színházban: Papucshős (1939. november 4.), Cseresnyés (1942. január 10.). 1939. május 13-án mutatta be a Nemzeti Színház első nagy történelmi drámáját, a VII. Gergely-t.
1939-től 1942-ig Móricz Zsigmond „adjutánsa” volt a Kelet Népe szerkesztésében. 1940-ben Törökvész úti házát felajánlotta egy népfőiskola céljaira, de megnyitására a hatóságok nem adtak engedélyt. A II. világháború alatt a Kelet Népe, a Híd és a Magyar Csillag munkatársa. Tanulmányait A minőség forradalma címmel gyűjtötte kötetbe. 1943-ban iskolaorvosként nyugdíjba vonult. A második szárszói konferencia egyik előadója volt. Az úgynevezett szárszói beszédében, 1943 nyarán, egy évvel a magyarországi zsidóság deportálása előtt olyan kijelentést tett a zsidóságra vonatkozóan, amely Németh egész további sorsát és az egész Németh László-i életműhöz való viszonyulást gyökeresen megváltoztatta, befolyásolta mind a mai napig. Németh a beszéd 1944-es megjelenésekor már kihúzta a zsidósággal kapcsolatos inkriminált sorokat.
A második világháború előtt gyakori és hosszan tartó vendég volt Dorogon, a városhoz való kötődése mindvégig megmaradt. Élete utolsó író-olvasó találkozóját is ott tartotta, 1970-ben, amelyről a Dorogi Gimnázium folyosóján elhelyezett kis kiállítás emlékezik meg. A város tisztelete kifejezéseként a gimnáziumot szerette volna elnevezni róla, ám politikai nyomásra a szocialista ideológiának jobban megfelelő Kelen Jolán lett a névadó.
1944. március 19-étől, a német megszállás alatt Felsőgödön, Szilasbalháson, majd Budapesten élt. Ezekben a hónapokban egyetlen folyóiratba sem írt. Miután a szovjetek elfoglalták Budapestet, családjával együtt Békésre költözött.
1945–48 között főgimnáziumi óraadó tanár Hódmezővásárhelyen. Magyar irodalomtörténetet, de emellett sok más tantárgyat, például matematikát is tanított. 1946-ban Keresztury Dezső oktatási miniszter megbízta a dolgozók iskolájának szakfelügyeletével, kidolgozta ennek az iskolatípusnak a tantervét.
1952-ben Lev Tolsztoj Anna Kareniná-jának fordításáért József Attila-díjjal tüntették ki. 1957-ben Kossuth-díjat kapott, összegét a (hódmező)vásárhelyi gimnázium könyvtárának ajándékozta. 1959-ben a Szovjetunióban tett látogatást. Utolsó alkotói korszakában a Tihanyhoztartozó Sajkodon rendezte be írói műhelyét. 1961-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1965-ben Herder-díjjal, 1968-ban Batsányi-díjjal és „A megbecsülés jele” elnevezésű szovjet kitüntetéssel jutalmazták. 1969-ben a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó megindította életműsorozatát.
1975. március 3-án hunyt el agyvérzés következtében.
Forrás: Arcanum, Fortepan,fazekas.hu
Összeállította: Oravecz Csongor
